3 in 1. ki volt az az elmebeteg, őrül állat aki ezt a "csodát" kitalálta? és pláne az ki volt, aki hagyta, hogy a boltok polcaira kerüljön? vagy talán én vagyok néha kicsit szeleburdi, és a saját hibámból nem vágom, hogy mi van?
Ahh...
Szóval egy hete kb. megláttam az egyik hipermarketben, vagy inkább nevezzem "töknagykajásüzletnek"...egy úgymond 3 in 1-es kávét vagy capuccinot, vagy valami hasonlót. naszóval, gondoltam, ha már a mai este úgyis csendes magányomban telik, és igazából semmi jónak mondott vagy képzelt program még csak kilátásban sincs, gondoltam megcsinálom, a megfelelő mennyiségű vízzel. azt hiszem már itt elszúrtam. érdekes, ugyanis úgy gondolom, minden vacakot és nem vacakot, különlegességet és nem különlegességet, recept alapján vagy éppen anélkül, de meg tudom főzni-sütni a konyhában, akkor miért pont ezt a pofon egyszerű kávé"specialitást" szúrom el úgy, hogy örülök majd reggel annak, ha holnap reggel már nem ennek a hatását fogom érezni a pocakomban...namindegy. ezt is megtapasztaltam, hogy igazából bármit el lehet rontani, csak egy kis ügyesség kell hozzá...
...
Mindjárt fél 9, következik a kis országunk által annyira favorizált családsorozat, amelyet oly' nagy szakértelemmel egy Mátyás téri presszó és háztömbnek imitált stúdiószobában le tudnak forgatni. kb. 10 éve. szuper. és nem ez a szörnyű, hogy ez így van, ahogyan leírtam, hanem az, hogy nekem most ezt kell néznem. egyedül.
...
Baby ezer éve nem jelentkezett, kb. 3órája írt, hogy szeret, de azt, hogy honnan, és hogy mikor, azt már nem. kezdek a tisztaidegildy határán lenni, mert féltem. nem kicsit.
Azt hiszem most abba is hagyom, mert szerintem mára belőlem bőven elég volt.
Folytatás következik a napokban. Vagy még holnap.
Kicsilányka...aki még mindig látványosan szenved a 3 in 1 hatásától:-)
2008. március 31., hétfő
Nincs cím
Ismét itthon, a háttérben szól egy közismert popzenei csatorna, vinnyognak benne a lánykák, akik oly' módon vannak felöltözve, mint valami óvodás utcai harcos. namindegy.
épp ebben a percben írt kedves barátném, hogy a júliusi koncertet, ami amúgy negyed évszázados szülinapom előtti hétvégén van, lemondja. hahhh..."azért vannak a jóbarátok"...de nem húzom fel magamat, és igyexem nem kiakadni, helyette inkább ismét meglátogatom, azaz bepróbálkozok azzal a bizonyos, csodálatos és oly' sokak által használt és szeretett technikai találmány használatával, amely a múlt héten olyan csúfosan kifogott rajtam. na de majd most! most majd nem fog..vagy igen, de sebaj!
*
Drága Egyetlenem már messze jár, azaz már messze dolgozik, csak holnap este vagy éjjel esik majd haza. alig várom már a szerdát...és félreértés ne essék, nem a party miatt, hanem, hogy egy kicsit mexeretgessem...vagy inkább nagyon. azért kíváncsi lennék, hogy miközben a kis lökött bejegyzéseimet olvasgatja, "mifajjjta" (kottttya ez?!:-)) gondolatok járnak kis buksijában. érdekelne, hogy éppen mit gondol ezekről, vagy szimplán tök hülyének tart azért, mert így le merem írni, vagy mert ilyen módon, ilyen szóhasználattal írok...ahhha...nehéz az élet! vagy nem? inkább nem...inkább kalandos, meg vagány, meg vakmerő...és ez a legjobb benne! semmihez sem hasonlítható, vissza nem hozható, meg nem ismételhető...ezért kell mindenből és mindenkiből a legjobbat kihozni...
Hűűűh, épp az egyik kedvenc számom megy abban a bizonyos popzenei tévében...
Drágáim, most angolosan távozok, azaz hipp-hopp, már itt sem vagyok...aztán ami késik, nem múlik, vagy ami késik, arra általában várni kell...a lényeg, hogy jövök, még írok, s szeretem! A legjobban!!!:-)
Szösszke.
épp ebben a percben írt kedves barátném, hogy a júliusi koncertet, ami amúgy negyed évszázados szülinapom előtti hétvégén van, lemondja. hahhh..."azért vannak a jóbarátok"...de nem húzom fel magamat, és igyexem nem kiakadni, helyette inkább ismét meglátogatom, azaz bepróbálkozok azzal a bizonyos, csodálatos és oly' sokak által használt és szeretett technikai találmány használatával, amely a múlt héten olyan csúfosan kifogott rajtam. na de majd most! most majd nem fog..vagy igen, de sebaj!
*
Drága Egyetlenem már messze jár, azaz már messze dolgozik, csak holnap este vagy éjjel esik majd haza. alig várom már a szerdát...és félreértés ne essék, nem a party miatt, hanem, hogy egy kicsit mexeretgessem...vagy inkább nagyon. azért kíváncsi lennék, hogy miközben a kis lökött bejegyzéseimet olvasgatja, "mifajjjta" (kottttya ez?!:-)) gondolatok járnak kis buksijában. érdekelne, hogy éppen mit gondol ezekről, vagy szimplán tök hülyének tart azért, mert így le merem írni, vagy mert ilyen módon, ilyen szóhasználattal írok...ahhha...nehéz az élet! vagy nem? inkább nem...inkább kalandos, meg vagány, meg vakmerő...és ez a legjobb benne! semmihez sem hasonlítható, vissza nem hozható, meg nem ismételhető...ezért kell mindenből és mindenkiből a legjobbat kihozni...
Hűűűh, épp az egyik kedvenc számom megy abban a bizonyos popzenei tévében...
Drágáim, most angolosan távozok, azaz hipp-hopp, már itt sem vagyok...aztán ami késik, nem múlik, vagy ami késik, arra általában várni kell...a lényeg, hogy jövök, még írok, s szeretem! A legjobban!!!:-)
Szösszke.
2008. március 30., vasárnap
In work
In work. ez ennyi. azt hiszem, mindent elárul ez a két szavacska. mindegy. végre le tudtam csüccseni, ettem is - 16:30-kor ebédelni barátok között is azért egy picikét (??) késő - node sebaj!
Annyi az éhes, vizipocok, hogy csak na. elözönlötték a helyet rendesen. a nap folyamán ennek okozataként sokszor pozíciót váltva, de segítettem kedves munkatársamnak, aki az agybaj, és a heveny idegroham széles stakadékának peremén táncikált...szóval kiakadt, ne kicsit:-)
...
Más. egy ideje a Kedves nem jelentkezett. jó, az rendben, hogy én sem, mert még pislogatni sem volt időm, de miatta kezdek lassan aggódni, hogy mégis hol lehet, mit csinálhat, mi van vele...ilyenkor mindig rámjön a páni félelem, hogy talán történt vele valami. talán Valahol van, talán Valakinél. bár azt meg már tudnám...azt hiszem. szerintem. szóval ha rövid időn belül nem jelentkezik egyetlen kamatok nélkül is tökéletesen megfelelő Nyuszóm...azaz a Kedves, akkor azt hiszem a technika oly' csodálatos és eszményi találmányát, a telefont fogom igénybe venni azért, hogy megtudjam mi van Véle, s az egészségi és közérzeti állapota végett érdeklődjem...na szóval. ez van. para. azaz nem para, csak hiány. olyan nagyon, olyan nagyon-nagyon, olyan eléggé, olyan nem kicsit...hanem nagyon. mert ez ennyi. lehet, hogy fogta a kezem, de most nem...lehet, hogy 2 estét vele tölthettem, de ma nem. most nem. előbb nem, ezután nem. na, ezért hiányzik. ha mindig vele lennék is biztos vagyok abban, hogy találnék olyan kis pillanatot, vagy időbuborékot, amikor hiányozna. biztosan. és most elmegy. elmegy 2 napra, hozzáteszem nem közel. és majd kedden félig élve, sok-sok kilómétert levezetve hazaesik, és a legkorábbi időpont, amikor majd úgy igazán, Kicsilányosan mexeretgethetem...na az a szerda. addig még legalább, akárhogyan is számolom, de 3-at kell aludni. majd húzogatom a vonalakat, a kis pálcikákat, min a katonaságnál. ott szokták, nem, vagy vágjak inkább mérőszalagot?:-D
Biztosan kinevet, ha olvassa. vagy nem. vagy csak mosolyog, hogy et a csajszi nem komplett, nem százas. vagy csak úgy szimplán és egészen egyszerűen szerelmes. inkább ez a megoldás, vagy tanulság, vagy...a dologban. ez ennyi. és nem kicsit az...hanem nagyon. talán egyszer én is érezni fogom, vagy valami hasonló, hogy ő is engem ennyire. majd amikor CSAK ÉN leszek...remélem ilyen is lesz, és nem kell rá éveket várnom. s azt, hogy ő is ezt akarja. remélem. a remény hal meg utoljára...
Csók.
Kicsilány.
Annyi az éhes, vizipocok, hogy csak na. elözönlötték a helyet rendesen. a nap folyamán ennek okozataként sokszor pozíciót váltva, de segítettem kedves munkatársamnak, aki az agybaj, és a heveny idegroham széles stakadékának peremén táncikált...szóval kiakadt, ne kicsit:-)
...
Más. egy ideje a Kedves nem jelentkezett. jó, az rendben, hogy én sem, mert még pislogatni sem volt időm, de miatta kezdek lassan aggódni, hogy mégis hol lehet, mit csinálhat, mi van vele...ilyenkor mindig rámjön a páni félelem, hogy talán történt vele valami. talán Valahol van, talán Valakinél. bár azt meg már tudnám...azt hiszem. szerintem. szóval ha rövid időn belül nem jelentkezik egyetlen kamatok nélkül is tökéletesen megfelelő Nyuszóm...azaz a Kedves, akkor azt hiszem a technika oly' csodálatos és eszményi találmányát, a telefont fogom igénybe venni azért, hogy megtudjam mi van Véle, s az egészségi és közérzeti állapota végett érdeklődjem...na szóval. ez van. para. azaz nem para, csak hiány. olyan nagyon, olyan nagyon-nagyon, olyan eléggé, olyan nem kicsit...hanem nagyon. mert ez ennyi. lehet, hogy fogta a kezem, de most nem...lehet, hogy 2 estét vele tölthettem, de ma nem. most nem. előbb nem, ezután nem. na, ezért hiányzik. ha mindig vele lennék is biztos vagyok abban, hogy találnék olyan kis pillanatot, vagy időbuborékot, amikor hiányozna. biztosan. és most elmegy. elmegy 2 napra, hozzáteszem nem közel. és majd kedden félig élve, sok-sok kilómétert levezetve hazaesik, és a legkorábbi időpont, amikor majd úgy igazán, Kicsilányosan mexeretgethetem...na az a szerda. addig még legalább, akárhogyan is számolom, de 3-at kell aludni. majd húzogatom a vonalakat, a kis pálcikákat, min a katonaságnál. ott szokták, nem, vagy vágjak inkább mérőszalagot?:-D
Biztosan kinevet, ha olvassa. vagy nem. vagy csak mosolyog, hogy et a csajszi nem komplett, nem százas. vagy csak úgy szimplán és egészen egyszerűen szerelmes. inkább ez a megoldás, vagy tanulság, vagy...a dologban. ez ennyi. és nem kicsit az...hanem nagyon. talán egyszer én is érezni fogom, vagy valami hasonló, hogy ő is engem ennyire. majd amikor CSAK ÉN leszek...remélem ilyen is lesz, és nem kell rá éveket várnom. s azt, hogy ő is ezt akarja. remélem. a remény hal meg utoljára...
Csók.
Kicsilány.
2008. március 28., péntek
Még másfél óra
Igen. még másfél óra, és bezárok, és eltűnök, és hazahúzok, és végre nem kell itt lennem. azt hiszem ma elfáradtam...pedig ritka az ilyen, de úgy látszik örexem. így, lassan közel a negyed évszázadhoz, vagy csak szimplán a vezetőség abszurd gondolkodásának "köszönhetően" a mai km-hányadosom jóval túllép azon a határon, amit még normálisnak ítélek meg. persze mindezt, a kicsi tappogóimmal megtett méterekre értem. meg a hátam is fáj...szerintem ez már attól is lehet, hogy annyi fájós hátat láttam ma. namindegy, nem téma...
...fura, ez tőlem nem mexokott, de most leginkább arra vágyom, este azt szeretném, ha egy jó nagy játszóscuccban, bebújni ágyikóba, valami extra egészségtelen és hízlaló, de annál finomabb, kalóriákban, szénhidrátban,E-ben és egyéb műanyagnban, halálosnak vagy éppen egyszerűen "needdmegmertmeghalsz"-bnak mondott összetevőben gazdag kajcival, meg persze Babyvel. a kajci akár el is maradhat, csak Ő legyen. ez ennyi. bizony...;-)
By: Kicsilány...aki ma talán életében harmadszor, de elfáradt...:-D
...fura, ez tőlem nem mexokott, de most leginkább arra vágyom, este azt szeretném, ha egy jó nagy játszóscuccban, bebújni ágyikóba, valami extra egészségtelen és hízlaló, de annál finomabb, kalóriákban, szénhidrátban,E-ben és egyéb műanyagnban, halálosnak vagy éppen egyszerűen "needdmegmertmeghalsz"-bnak mondott összetevőben gazdag kajcival, meg persze Babyvel. a kajci akár el is maradhat, csak Ő legyen. ez ennyi. bizony...;-)
By: Kicsilány...aki ma talán életében harmadszor, de elfáradt...:-D
2008. március 27., csütörtök
:-)
Azt hiszem tökélyre fejlesztem a házifündér-feelinget. főztem, mostam, takarítottam...ami így ebben a formában azért enyhe túlzás, mert csak az első igaz. nomindegy...így szerintem sokkalta jobban hangzott...
Szóval az előbb, azaz a nap korábbi részében említett, szépészeti vívmány megtréfálásából adódott kisebb incidenst a szépségápolás, jobban mondva a kozmetikai világból szerzett, ez sem kevésbé kisebb kaliberű találmánnyal próbálom eltűntetni a világ kíváncsi, és anyámat ismerve rémüldöző és "kislányommegfogszhalni" jellegű felkiáltások elől...szóval ez ennyi.
Ja, amúgy a levélke a célba ért, Kedves Emberem kézhezvitele pillanatában azonnal kifejezte örömét...aminek és felettébb örültem, hiszen a cél ez volt...bármire képes vagyok érte. akár mákostésztát is ennék. vagy neki adnám az utolsó meggyet a somlóimról, vagy a legnagyobb sültkrumplit az egyik mindenki által ismert gyorséttermi lánc termékéből. azt is. vagy az ebéd közben félretett, számomra legfinomabbnak titulált falatot. vagy az életemet...azt is...;-)
KiCsIlÁnY
Szóval az előbb, azaz a nap korábbi részében említett, szépészeti vívmány megtréfálásából adódott kisebb incidenst a szépségápolás, jobban mondva a kozmetikai világból szerzett, ez sem kevésbé kisebb kaliberű találmánnyal próbálom eltűntetni a világ kíváncsi, és anyámat ismerve rémüldöző és "kislányommegfogszhalni" jellegű felkiáltások elől...szóval ez ennyi.
Ja, amúgy a levélke a célba ért, Kedves Emberem kézhezvitele pillanatában azonnal kifejezte örömét...aminek és felettébb örültem, hiszen a cél ez volt...bármire képes vagyok érte. akár mákostésztát is ennék. vagy neki adnám az utolsó meggyet a somlóimról, vagy a legnagyobb sültkrumplit az egyik mindenki által ismert gyorséttermi lánc termékéből. azt is. vagy az ebéd közben félretett, számomra legfinomabbnak titulált falatot. vagy az életemet...azt is...;-)
KiCsIlÁnY
Mmmmmm...
Ez ennyi. épp azon tanakodok, hogy hányféleképpen használhatja ki az ember a technika adta határtalan lehetőségeket, és milyen módon tud vagy éppenséggel nem tud azokkal megfelelő módon élni. gondolok itt pl. a szoláriumra, vagy éppen hasonló szépészettel kapcsolatos kis találmányra. mert amikor az ember lánya azt hiszi, hogy igen, ennyi már belefér és pici pofija vagy éppen habteste is elbírja, örömmel tölti el, hogy igaza is van. aztán csak másnap reggel döbben rá, hogy lehet, hogy mégsem. lehet, hogy mégiscsak sok volt. node sebaj! az optimista női lélek nem azt taglalja, hogy mennyire piros, mennyire nem kellen az utcára kitenni csini kis tappancsát, hanem, hogy majd holnap mennyire szép lesz. vagy holnapután:-)
szóval nagyjából ennyit a tegnapi és a mából eltelt nap történéseiből...
tegnap-hatalmas műgonddal-beállogattam, egy-most a reklám kedvéért nem kiírandó-biztosítócég régi borítékjára, és a szőke hölgynek valószínűleg már nem felhasználandó papírra írott enyhén szerelmetes töltetű levelecskét, üzenetet NEKI! szerintem már rég az igazak álmát aludta, és remélem, hogy amikor kilépett kis lakása ajtaján, azzal találta magát szemben...remélem.
most távozok az internet keszekusza világától, magamra öltöm házitündér jellegű mivoltomat, és nekiállok a mai táplálék elkészítésének...aztán meglátjuk, hogy mi SÜL belőle ki:-)
s még annyi, hogy ha jönne az a bizonyos aranyhal, vagy inkább kifognám-mert ugyebár azt úgy szokás-szóval azt kívánnám, hogy maradjon enyém. nem holnapig, nem holnaputánig vagy azutánig. igazából azt szeretném, hogy örökre. kicsi kérés, nagy feladat. szeretem a nagy feladatokat!:-)
csókica.
szóval nagyjából ennyit a tegnapi és a mából eltelt nap történéseiből...
tegnap-hatalmas műgonddal-beállogattam, egy-most a reklám kedvéért nem kiírandó-biztosítócég régi borítékjára, és a szőke hölgynek valószínűleg már nem felhasználandó papírra írott enyhén szerelmetes töltetű levelecskét, üzenetet NEKI! szerintem már rég az igazak álmát aludta, és remélem, hogy amikor kilépett kis lakása ajtaján, azzal találta magát szemben...remélem.
most távozok az internet keszekusza világától, magamra öltöm házitündér jellegű mivoltomat, és nekiállok a mai táplálék elkészítésének...aztán meglátjuk, hogy mi SÜL belőle ki:-)
s még annyi, hogy ha jönne az a bizonyos aranyhal, vagy inkább kifognám-mert ugyebár azt úgy szokás-szóval azt kívánnám, hogy maradjon enyém. nem holnapig, nem holnaputánig vagy azutánig. igazából azt szeretném, hogy örökre. kicsi kérés, nagy feladat. szeretem a nagy feladatokat!:-)
csókica.
2008. március 24., hétfő
Egy szabad vasárnapon túl
Na igen. ahogyan a címben is látható, egy szabad vasárnapon vagyok túl. más ezen röhögne, de nekem irtó fontos és egyben szinte csoda is, hogy ennyi hülye 7végi meló után végre otthon ebédelhettem, és nem a melóhely és az ebédem között rohangáltam, mint a mérgezett egér;-)
Lassan kezdem magamat a húsvéti sonka-tojás-torma-kalács kombináció és a sütihalmok után úgy érezni, mint egy kis golyó...sebaj, most ismét jönnek a szürke, azaz inkább néha süti és finomságok nélküli hétköznapok és gondolom minden visszaáll a régi
kerékvágásba...mmm...
...szombaton kicsit elmentünk bulizni, persze Vele. istenien éreztem magamat, magunkat...néga csak ültünk, és magunk is elhittük, hogy tökéletesek vagyunk. tudom, hogy mindez abszurd, de akkor is. és én voltam ott, azon a helyen is a legbüszkébb, hogy az én kezemet fogja, hogy nekem mosolyog, hogy én bújhatok hozzá úgy, hogy...mmm...aztán vasárnap reggel haza, félkómásan átvészeltem a napot, a sok rokon és egyéb ilyenkor kötelezőnek is betudható látogatásokkal együtt. aztán gyors szundi, és íme...megint itt, másnak pihenő, nekem munkahelyen.
Előbb kaptam egy üzenetet, hogy túl jó vagyok.:-) persze Ő írta. nem vagyok túl jó, és még csak nem is érzem ezt. csak nagyon-nagyon ritkán vagyok magammal szinte teljesen megelégedve...bár igazából szerintem ezzel mindenki így van. 100%-ig, senki sincs megelégedve önmagával...na mindegy is. már nem is tudom, hogy hol tartottam...no, nem baj:-)
És még valami, amit ha elolvas úgyis tudni fogja, hogy mit jelentenek a következő sorok:
"sem a MINDIG, sem az együtt ébredés és szundika, sem a Kishememóka, sem a...semmi", de semmi sem hazugság vagy csak ígéret tőlem. nem azok. tényleg szeretném. és ezeket nem azért mondom, vagy írom le, hogy megfogjam. dehogyis. ezek csak vágyak...ha Ő is így érez, kitart mellettem, s én is fordítva...függetlenül a múlttól, a történésektől, a botlásoktól...mindentől. nekem már csak a jövő van. egy olyan jövő, amit csak Vele tudok elképzelni...és csak Vele szeretnék átélni...
Hátt, nagyjából ennyi. Ez ennyi;-)
Szép napot, és kicsit még élvezem ezt a nyuszómuszó (kamatok?!?!)-tojásos-sonkás-kalácsos-sütis napot!
Üdv: A Kicsilány;-)
Lassan kezdem magamat a húsvéti sonka-tojás-torma-kalács kombináció és a sütihalmok után úgy érezni, mint egy kis golyó...sebaj, most ismét jönnek a szürke, azaz inkább néha süti és finomságok nélküli hétköznapok és gondolom minden visszaáll a régi
kerékvágásba...mmm...
...szombaton kicsit elmentünk bulizni, persze Vele. istenien éreztem magamat, magunkat...néga csak ültünk, és magunk is elhittük, hogy tökéletesek vagyunk. tudom, hogy mindez abszurd, de akkor is. és én voltam ott, azon a helyen is a legbüszkébb, hogy az én kezemet fogja, hogy nekem mosolyog, hogy én bújhatok hozzá úgy, hogy...mmm...aztán vasárnap reggel haza, félkómásan átvészeltem a napot, a sok rokon és egyéb ilyenkor kötelezőnek is betudható látogatásokkal együtt. aztán gyors szundi, és íme...megint itt, másnak pihenő, nekem munkahelyen.
Előbb kaptam egy üzenetet, hogy túl jó vagyok.:-) persze Ő írta. nem vagyok túl jó, és még csak nem is érzem ezt. csak nagyon-nagyon ritkán vagyok magammal szinte teljesen megelégedve...bár igazából szerintem ezzel mindenki így van. 100%-ig, senki sincs megelégedve önmagával...na mindegy is. már nem is tudom, hogy hol tartottam...no, nem baj:-)
És még valami, amit ha elolvas úgyis tudni fogja, hogy mit jelentenek a következő sorok:
"sem a MINDIG, sem az együtt ébredés és szundika, sem a Kishememóka, sem a...semmi", de semmi sem hazugság vagy csak ígéret tőlem. nem azok. tényleg szeretném. és ezeket nem azért mondom, vagy írom le, hogy megfogjam. dehogyis. ezek csak vágyak...ha Ő is így érez, kitart mellettem, s én is fordítva...függetlenül a múlttól, a történésektől, a botlásoktól...mindentől. nekem már csak a jövő van. egy olyan jövő, amit csak Vele tudok elképzelni...és csak Vele szeretnék átélni...
Hátt, nagyjából ennyi. Ez ennyi;-)
Szép napot, és kicsit még élvezem ezt a nyuszómuszó (kamatok?!?!)-tojásos-sonkás-kalácsos-sütis napot!
Üdv: A Kicsilány;-)
2008. március 19., szerda
Szerda este valamikor 21h után
Üdv mindenkinek, aki még ébren van. lassan az én szemeim is lecsukódnak, egyedül ülök ismét kisszobámban, azaz a közösben, a barnában. ha olyan emberke olvassa ezt, márpedig csak egyetlen olyan embernek linkeltem be ezt a címet, aki tudja, hogy ez mit is jelent...
Szóval...tegnap láttam, tegnap éreztem, tegnap láttam, hogy szeret, tegnap éreztem, hogy szeret...aztán jött az üzenet, hogy hiányzok, aztán küldtem az üzenetet, hogy hiányzik...és most szépen fejeztem ki magamat. Pfff...sosem gondoltam volna, hogy valaha fog valaki ennyire. pedig aztán ahogyan elnézem, ahogyan észreveszem...mégiscsak van. de jó. mert közben mosolygok, közben boldog vagyok, közben örülök annak, hogy ha küzdelmek, vagy göröngyös út árán is, de van nekem.
Szeretem. Nem kicsit...nagyon nem kicsit...hanem...;-)
Mára jóéjszakát, azt hiszem elteszem magamat holnapra, megint meló, bár szerencsére csak egy nap jut a "jóbol"...és végre látom Őt. Akit tegnap oly lelkesen Kiscsillagnak neveztem. hmmm...vagy inkább Napocska, egy olyan napocska, amely ha néha el-el tűnik is, ha néha be-be borul felette az ég, de aztán újra és újra, újult erővel beragyogja a napot? a napomat? hmm...akkor inkább Napocska!!!
Szép álmokat, Kicsilány.
Szóval...tegnap láttam, tegnap éreztem, tegnap láttam, hogy szeret, tegnap éreztem, hogy szeret...aztán jött az üzenet, hogy hiányzok, aztán küldtem az üzenetet, hogy hiányzik...és most szépen fejeztem ki magamat. Pfff...sosem gondoltam volna, hogy valaha fog valaki ennyire. pedig aztán ahogyan elnézem, ahogyan észreveszem...mégiscsak van. de jó. mert közben mosolygok, közben boldog vagyok, közben örülök annak, hogy ha küzdelmek, vagy göröngyös út árán is, de van nekem.
Szeretem. Nem kicsit...nagyon nem kicsit...hanem...;-)
Mára jóéjszakát, azt hiszem elteszem magamat holnapra, megint meló, bár szerencsére csak egy nap jut a "jóbol"...és végre látom Őt. Akit tegnap oly lelkesen Kiscsillagnak neveztem. hmmm...vagy inkább Napocska, egy olyan napocska, amely ha néha el-el tűnik is, ha néha be-be borul felette az ég, de aztán újra és újra, újult erővel beragyogja a napot? a napomat? hmm...akkor inkább Napocska!!!
Szép álmokat, Kicsilány.
2008. március 18., kedd
***
Imádom a csillagokat. azokat, mint amilyenek ezek itt a címben. tényleg szeretem őket. nekem is van egy kis csillagom. azaz azt inkább nagy csillagnak kellene nevezni...
Hmm...jelen pillanatban, az idővel ellentétben most jó kedvem van. valakinek tartania kell magát, ha a másik úgyis könnyebben fordul be...át én nem fogok...csakazértsem! mégiscsak egy oroszlán vagyok, legalábbis a csillagjegyem szerint. azok pedig nem adják fel...na igen! én sem fogom!!! max ha ibolyák virágoznak felettem...de maximum akkor...addig bizony NEM!:-)
Tegnap, 2 nap folyamatos meló után (igazából nem kellett vna elfáradnom, de aztán úgy alakult, hogy mégis...)...szóval a kiscsillagommal dvd-zte,. aztán kb. 5 perc után bealdutam, és a film végére, vagy ha éppen hangosabban ment a zene, felébredtem. és imádtam, mert amikor félig csukott pilláim alól felnéztem, az Ő mosolygós, édes kis kobold buksiját pillantottam meg először...ahogyan őrizte az álmomat, ahogyan vigyázott rám és eszébe sem jutott volna felébreszteni. még így is tetszem neki.
hűhhhha...
...hiányzik. most szerintem nem írok többet, még ezerféle képpen tudnám ragozni, hogy mennyire nagyon odavagyok érte, és mennyire nagyon vágyok már arra, hogy hozzám érjen vagy legalább egy perce lássam...de igyexem türelmes lenni, és a jó percekből erőt meríteni, mert...megéri. Érte bármit megéri véghez vinni, kivárnim, elviselni. remélem ő is ezt gondolja. vagy reméli, vagy sejti...
Kiscsillag. Vagy nagycsillag. Mindegy, az enyém. Ez ennyi.
"Love is in the air..." ;-)
Kicsilány.
Hmm...jelen pillanatban, az idővel ellentétben most jó kedvem van. valakinek tartania kell magát, ha a másik úgyis könnyebben fordul be...át én nem fogok...csakazértsem! mégiscsak egy oroszlán vagyok, legalábbis a csillagjegyem szerint. azok pedig nem adják fel...na igen! én sem fogom!!! max ha ibolyák virágoznak felettem...de maximum akkor...addig bizony NEM!:-)
Tegnap, 2 nap folyamatos meló után (igazából nem kellett vna elfáradnom, de aztán úgy alakult, hogy mégis...)...szóval a kiscsillagommal dvd-zte,. aztán kb. 5 perc után bealdutam, és a film végére, vagy ha éppen hangosabban ment a zene, felébredtem. és imádtam, mert amikor félig csukott pilláim alól felnéztem, az Ő mosolygós, édes kis kobold buksiját pillantottam meg először...ahogyan őrizte az álmomat, ahogyan vigyázott rám és eszébe sem jutott volna felébreszteni. még így is tetszem neki.
hűhhhha...
...hiányzik. most szerintem nem írok többet, még ezerféle képpen tudnám ragozni, hogy mennyire nagyon odavagyok érte, és mennyire nagyon vágyok már arra, hogy hozzám érjen vagy legalább egy perce lássam...de igyexem türelmes lenni, és a jó percekből erőt meríteni, mert...megéri. Érte bármit megéri véghez vinni, kivárnim, elviselni. remélem ő is ezt gondolja. vagy reméli, vagy sejti...
Kiscsillag. Vagy nagycsillag. Mindegy, az enyém. Ez ennyi.
"Love is in the air..." ;-)
Kicsilány.
2008. március 16., vasárnap
Most munkában...
Na igen. most munkában.
hát valami ilyesmiről beszéltem, hogy már megint ez az átkozott vasárnapi meló...no de sebaj!
süt a nap, tök yo idő van odakint, és még a kedvem is egész jó...holott alvásból ma nem jutott túl sok, de nem reklamálok. remélem jövő 7végén mellette ébredhetek fel...legalább 7végén...bár a 7köznapi, félig alvós, koboldbuksi látványa sem riaszt vissza. sőőt. imádom:-)
kicsit olyan ez a blogozás, mintha napló lenne. bár ha belegondolok, ez az is, csak a net és egy jelszó őrzi, és nem az asztalfiókba zárt könyvecske...
előbb kaptam üzenetet, amelyben leírta, hogy mennyire félt...ha tudná, hogy én mennyire féltem. ugyan persze, jól esik, hogy féltékeny, és védeni akar és félt, de görcsbe rándul a poccom, ha csak arra gondolok, hogy más ér hozzá, hogy máshoz ér hozzá, hogy máshoz megy, hogy mással van (ha csak szimplán is), ha mást hív fel, ha...ha...
csak remélni tudom, hogy egyszer majd észre veszi, egyszer majd felnő, és feltűnik neki, hogy mennyire szeretem. és ez nem holmi fellángolás, vagy átmeneti örömforrás...azért annyit éltem már, hogy tudjam, ez nem az...remélem hamarosan belátja, hogy menni fog ez...belátja, hogy le kell azt a "régi"-t zárni, hogy boldog lehessen...aztán azokon a buktatókon, kacskaringós úton, ami jön, ami még előtte van...ami még előttem van...majd valahogy biztosan végig megyünk...én nem ismerem a lehetetlent...vele pedig meg fogom ismertetni azt, hoyg olyan nincs...
hűhha, azt hsizem most aztán tök yok feelsleges dolgot összehordtam.
lassan be is fejezem, a - ahogyan elnézem - saját magamnak és talán neki írt blogrészletemet...
és még mindig mosolygok...mert remény az mindig van, és soha, de soha nem fogom feladni...az nem is én lennék;-)
na, irány a délután, hamarosan remélem ebéd...s egy látogatás, ami...majd meglátjuk. rég' nem látott ismerős köszön be. ennyi. ez ennyi. és ez neki, a Nagygyereknek szól, hogy tudja, hogy vegye észre, hogy nekem mindenki más: "ez ennyi"!
hmm?
Na csók a családnak...
hát valami ilyesmiről beszéltem, hogy már megint ez az átkozott vasárnapi meló...no de sebaj!
süt a nap, tök yo idő van odakint, és még a kedvem is egész jó...holott alvásból ma nem jutott túl sok, de nem reklamálok. remélem jövő 7végén mellette ébredhetek fel...legalább 7végén...bár a 7köznapi, félig alvós, koboldbuksi látványa sem riaszt vissza. sőőt. imádom:-)
kicsit olyan ez a blogozás, mintha napló lenne. bár ha belegondolok, ez az is, csak a net és egy jelszó őrzi, és nem az asztalfiókba zárt könyvecske...
előbb kaptam üzenetet, amelyben leírta, hogy mennyire félt...ha tudná, hogy én mennyire féltem. ugyan persze, jól esik, hogy féltékeny, és védeni akar és félt, de görcsbe rándul a poccom, ha csak arra gondolok, hogy más ér hozzá, hogy máshoz ér hozzá, hogy máshoz megy, hogy mással van (ha csak szimplán is), ha mást hív fel, ha...ha...
csak remélni tudom, hogy egyszer majd észre veszi, egyszer majd felnő, és feltűnik neki, hogy mennyire szeretem. és ez nem holmi fellángolás, vagy átmeneti örömforrás...azért annyit éltem már, hogy tudjam, ez nem az...remélem hamarosan belátja, hogy menni fog ez...belátja, hogy le kell azt a "régi"-t zárni, hogy boldog lehessen...aztán azokon a buktatókon, kacskaringós úton, ami jön, ami még előtte van...ami még előttem van...majd valahogy biztosan végig megyünk...én nem ismerem a lehetetlent...vele pedig meg fogom ismertetni azt, hoyg olyan nincs...
hűhha, azt hsizem most aztán tök yok feelsleges dolgot összehordtam.
lassan be is fejezem, a - ahogyan elnézem - saját magamnak és talán neki írt blogrészletemet...
és még mindig mosolygok...mert remény az mindig van, és soha, de soha nem fogom feladni...az nem is én lennék;-)
na, irány a délután, hamarosan remélem ebéd...s egy látogatás, ami...majd meglátjuk. rég' nem látott ismerős köszön be. ennyi. ez ennyi. és ez neki, a Nagygyereknek szól, hogy tudja, hogy vegye észre, hogy nekem mindenki más: "ez ennyi"!
hmm?
Na csók a családnak...
2008. március 15., szombat
Itthon
Itthon. Minő meglepő dolog ez az állandó távollét után. nem is igazán tudom ám, hogy valójában most miért írok. szerintem gondolatelterelőként, vagy nemtudom. kint csodaszép idő van, tényleg süt a napocska, és hideg sincs...nekem mégis olyan a kedvem, mintha legalább valami világméretű probléma állna a küszöbön.
előbb elküldtem neki egy idézetet. csak neki szól. mintha neki, az ő részére, az ő személyének találták vna ki. hiányzik. de elmondani nem tudom, hogy mennyire. mint még soha senki, pedig még egy napja sincs, hogy elengedtem a kezemet, jóéjszakát kívánt, és csupán egy napra, de elköszönt tőlem...
rettegek. félek, hogy mikor tűnik fel ismét a VOLT a színen, mikor tesz ismét keresztbe, mikor lesz ismét síri, hullaházi a hangulat...mikor kerül ismét Ő mélypontra, mikor nem tudom, mikor leszek megint kevés ahhoz, hogy jobbá tegyem a kedvét, és mikor érti meg végre, hogy mellette leszek, és nem kell azon gondolkodnia, hogy vége, hogy nem bírom ki, hogy nem állok ki a végsőkig ha kell miatta...talán neki szól ez a bejegyzés. talán neki szólnak, ezek a bejegyzések.
ma azon tanakodtam, hogy mit szeretnék születésnapomra, amikor negyed évszázados leszek...gondolom aki ezt véletlenül olvassa, már el is kattint innen, hogy "micsoda egy nagyravágyó akárki ez, már a közelgő születésnapján gondolkodik"...pedig aki ezt gondolja téved. nem vágyok semmi másra, nem vágyok nagy vagy éppen tárgyi dolgokra. egyikre sem. csupán egy kis nyugalomra, egy kis békére...egy kis unalomra, egy kis ugyanolyanra...egy kis ugyanolyan jóra, boldogra, békésre...csak vele. hogy csak én legyek. neki. csak én. nagy kérés? semmi másra nem váagyom ennél jobban. talán ez csak egy darabka papír, talán nem. nekem fontos lenne, hogy ne legyen. egy híd, amit a megnyugváshoz fel kell számolni. ennyi. felégetni...muszály lépni...talán neki szólt ez a bejegyzés. nemtudom. talán egyszer Ő is elolvassa. talán...
Most egyenlőre ennyi. még mindig süt a nap. és még mindig olyan a hangulatom. de közben mosoly bújkál az arcomon, hogy van valaki, akiért érdems küzdenem, akiért van miért, akiért van minek, akiért...akiért mindent...s talán egyszer majd ő is így fogja mindezt gondolni, érezni...és tettekben bebizonyítani...
Szép napot:
Kicsilány
előbb elküldtem neki egy idézetet. csak neki szól. mintha neki, az ő részére, az ő személyének találták vna ki. hiányzik. de elmondani nem tudom, hogy mennyire. mint még soha senki, pedig még egy napja sincs, hogy elengedtem a kezemet, jóéjszakát kívánt, és csupán egy napra, de elköszönt tőlem...
rettegek. félek, hogy mikor tűnik fel ismét a VOLT a színen, mikor tesz ismét keresztbe, mikor lesz ismét síri, hullaházi a hangulat...mikor kerül ismét Ő mélypontra, mikor nem tudom, mikor leszek megint kevés ahhoz, hogy jobbá tegyem a kedvét, és mikor érti meg végre, hogy mellette leszek, és nem kell azon gondolkodnia, hogy vége, hogy nem bírom ki, hogy nem állok ki a végsőkig ha kell miatta...talán neki szól ez a bejegyzés. talán neki szólnak, ezek a bejegyzések.
ma azon tanakodtam, hogy mit szeretnék születésnapomra, amikor negyed évszázados leszek...gondolom aki ezt véletlenül olvassa, már el is kattint innen, hogy "micsoda egy nagyravágyó akárki ez, már a közelgő születésnapján gondolkodik"...pedig aki ezt gondolja téved. nem vágyok semmi másra, nem vágyok nagy vagy éppen tárgyi dolgokra. egyikre sem. csupán egy kis nyugalomra, egy kis békére...egy kis unalomra, egy kis ugyanolyanra...egy kis ugyanolyan jóra, boldogra, békésre...csak vele. hogy csak én legyek. neki. csak én. nagy kérés? semmi másra nem váagyom ennél jobban. talán ez csak egy darabka papír, talán nem. nekem fontos lenne, hogy ne legyen. egy híd, amit a megnyugváshoz fel kell számolni. ennyi. felégetni...muszály lépni...talán neki szólt ez a bejegyzés. nemtudom. talán egyszer Ő is elolvassa. talán...
Most egyenlőre ennyi. még mindig süt a nap. és még mindig olyan a hangulatom. de közben mosoly bújkál az arcomon, hogy van valaki, akiért érdems küzdenem, akiért van miért, akiért van minek, akiért...akiért mindent...s talán egyszer majd ő is így fogja mindezt gondolni, érezni...és tettekben bebizonyítani...
Szép napot:
Kicsilány
2008. március 14., péntek
Péntek
Péntek. A bejegyzések címadásának ismét egy szinte tökéletes példánya:-) nem is tudom, hogy mikor volt az utolsó. talán egy hete, vagy másfél. azóta majdnem szabadnap nélkül dolgoztam...a jó kis filmekben ilyen hozzáállással már régen milliomos lennék, de mivel se nem film, se nem brazil szappanopera szereplő nem vagyok, s ahogyan a kilátások mutatják nem is leszek, marad a jól megszokott szimpla, szöszi lány hétköznap. másnak hétvége, nekem szimplán "hűhadejómavégrenemdolgozmmajdcsakhétvégén" dolog:-)
A történések pasifronton valamicskét alakultak. megünnepeltük egyetlen nagygyerekem szülinapját, ami mondhatom, "elég" jól sikerült...csak azért nem írok mást, mert fokozni igazából úgysem lehet, vagy ha lehetne is, inkább ezt most nem tenném. a kirohanásaim azt hiszem alábbhagytak, próbálom értelmes, felnőtt nő módjára elfogadni a helyzetet, és várni azt, hogy végre rádöbbenjen, vagy elszánja magát arra a végtelenül fontos lépésre, talán az elsők között az egyik lépésre afelé, hogy az úton velem, azaz együtt menjünk tovább. komolyan mondom, ennél jobban semmit sem szeretnék. nélküle bármennyire is furcsa, de csak egy nagy nullának érezném magam, holott másoktól is kapom bőven a megerősítést, hogy valójában nem is vagyok az. például az exemtől, aki az utóbbi napokban feltűnően érdeklődik irántam. stop. kb. ennyi. ennyi a történés, és tudom, hoyg ennyiben is marad ez az egész.
...mellesleg, visszaérve a tegnapi napra mellette ébredtem fel. mindennél többet jelentett ez. mindennél. az, hogy ott lehettem, ami valamilyen szinten mégiscsak az ÖVÉ, a hely, ami az Ő kis kuckója...bár tegnap a telefonban "miénk"-ként említette...soha nem bocsátanám meg magamnak, ha elveszíteném. rajtam nem fog múlni. talán rajta sem, maximum az erején és akaratán. abban pedig bíznia kell. muszály. előtt az élet. előttünk az élet. szeretem. azt hiszem mára ennyi. még mindig szeretem. nem kicsit. azt hiszem nagyon. azaz nem is hiszem, hanem tudom, hogy nagyon...nagyon-nagyon...
A történések pasifronton valamicskét alakultak. megünnepeltük egyetlen nagygyerekem szülinapját, ami mondhatom, "elég" jól sikerült...csak azért nem írok mást, mert fokozni igazából úgysem lehet, vagy ha lehetne is, inkább ezt most nem tenném. a kirohanásaim azt hiszem alábbhagytak, próbálom értelmes, felnőtt nő módjára elfogadni a helyzetet, és várni azt, hogy végre rádöbbenjen, vagy elszánja magát arra a végtelenül fontos lépésre, talán az elsők között az egyik lépésre afelé, hogy az úton velem, azaz együtt menjünk tovább. komolyan mondom, ennél jobban semmit sem szeretnék. nélküle bármennyire is furcsa, de csak egy nagy nullának érezném magam, holott másoktól is kapom bőven a megerősítést, hogy valójában nem is vagyok az. például az exemtől, aki az utóbbi napokban feltűnően érdeklődik irántam. stop. kb. ennyi. ennyi a történés, és tudom, hoyg ennyiben is marad ez az egész.
...mellesleg, visszaérve a tegnapi napra mellette ébredtem fel. mindennél többet jelentett ez. mindennél. az, hogy ott lehettem, ami valamilyen szinten mégiscsak az ÖVÉ, a hely, ami az Ő kis kuckója...bár tegnap a telefonban "miénk"-ként említette...soha nem bocsátanám meg magamnak, ha elveszíteném. rajtam nem fog múlni. talán rajta sem, maximum az erején és akaratán. abban pedig bíznia kell. muszály. előtt az élet. előttünk az élet. szeretem. azt hiszem mára ennyi. még mindig szeretem. nem kicsit. azt hiszem nagyon. azaz nem is hiszem, hanem tudom, hogy nagyon...nagyon-nagyon...
2008. március 5., szerda
Rossz így
Úgy látszik kell valaki, vagyis inkább jelen pillanatban inkább valami, ami meghallgat, ahova leírhatom, hogy mit érzek...mi van velem...nincs ahhoz kedvem, hogy ezt most másokkal megosszam...ennek így legalább van egy kicsi napló jellege...végre már itthon, 10 óra meló után, folyamatos mosolygás és beszélés után kicsit jó csendben lenni és csak pislogatni ki buksimból. azt hiszem, volt már jobb kedvem is a mainál, bár ezzel szerintem nem vagyok egyedül. ilyen pocsék időben mit várjon az ember magától?!
Akiről tegnap írtam, az OK-ról, ami miatt olyan hamar fel kellett nőnöm, most távol van tőlem. és rossz így. nincs olyan dolog, vagy pillanat, amiről ne jutna eszembe. nincsen. tegnap összeszedtem kicsit a gondolataimat, és leírtam neki mindazt, ami nyomja a kicsi lelkemet..és szépen összepakolva, odaadtam egy levélként, és megbízva azzal, hogy csak ma olvassa majd el...hát nemtudom mi lett ebből...nem felszámolni szeretném ezt az egész "csodát"...mert valamilyen szinten annak élem meg...csak fele ennyire legyen boldog mások élete, mint az enyém-legalábbis úgy, amennyit mások, vagy a külvilág lát, már akkor is boldog emberkének érezhetik magukat...de ahogy én látom, ahogyan ő látja...azon azért van mit szépíteni...tetszik, nem tetszik, kaptam ígéreteket...kaptam bizonygatásokat...kaptam "ha" kötőszóval kezdődő, az arcomra ezáltal mosolyt csaló kis elszólásokat...üzeneteket...csak tetteket nem. pedig igazából mindennek tettek nélkül halovány értelme van. azaz eddig úgy éreztem, hogy van értelme...vagy jövője a dolognak...vele látom értelmét annak, hogy terveim legyenek...vele látom értelmét annak, hogy sokmindent feladjak annak érdekében, hogy Ő legyen...háttérbe szorítanám magamat csak azért, hogy NEKI jó legyen...soha ebben az életben nem tettem meg volna ezt senki miatt sem. soha. még csak gondolatban sem...de most...
...ahh...hagyjuk...azt hiszem inkább szundikálok egyet, holnap ismét meló, képben kellene lennem...ez a mai bejegyzés, nagyon hajaz egy valomásra, vagy "mindent kiadok magamból" dologra...csak írásban...úgy látszik, nekem így megy...azt hiszem rám fér az alvás, hogy holnap ne legyek ilyen mínuszos hangulatban...brrr...
...jóéjt!;-)
Akiről tegnap írtam, az OK-ról, ami miatt olyan hamar fel kellett nőnöm, most távol van tőlem. és rossz így. nincs olyan dolog, vagy pillanat, amiről ne jutna eszembe. nincsen. tegnap összeszedtem kicsit a gondolataimat, és leírtam neki mindazt, ami nyomja a kicsi lelkemet..és szépen összepakolva, odaadtam egy levélként, és megbízva azzal, hogy csak ma olvassa majd el...hát nemtudom mi lett ebből...nem felszámolni szeretném ezt az egész "csodát"...mert valamilyen szinten annak élem meg...csak fele ennyire legyen boldog mások élete, mint az enyém-legalábbis úgy, amennyit mások, vagy a külvilág lát, már akkor is boldog emberkének érezhetik magukat...de ahogy én látom, ahogyan ő látja...azon azért van mit szépíteni...tetszik, nem tetszik, kaptam ígéreteket...kaptam bizonygatásokat...kaptam "ha" kötőszóval kezdődő, az arcomra ezáltal mosolyt csaló kis elszólásokat...üzeneteket...csak tetteket nem. pedig igazából mindennek tettek nélkül halovány értelme van. azaz eddig úgy éreztem, hogy van értelme...vagy jövője a dolognak...vele látom értelmét annak, hogy terveim legyenek...vele látom értelmét annak, hogy sokmindent feladjak annak érdekében, hogy Ő legyen...háttérbe szorítanám magamat csak azért, hogy NEKI jó legyen...soha ebben az életben nem tettem meg volna ezt senki miatt sem. soha. még csak gondolatban sem...de most...
...ahh...hagyjuk...azt hiszem inkább szundikálok egyet, holnap ismét meló, képben kellene lennem...ez a mai bejegyzés, nagyon hajaz egy valomásra, vagy "mindent kiadok magamból" dologra...csak írásban...úgy látszik, nekem így megy...azt hiszem rám fér az alvás, hogy holnap ne legyek ilyen mínuszos hangulatban...brrr...
...jóéjt!;-)
2008. március 3., hétfő
Az első...
Az első...igazából nem valami kreatív, vagy lényegre törő ez a cím, de egy kezdő blogger, netnaplós mit adhatna az ELSŐ írásának? tiszta új vagyok én még itt, néhány ismerősöm blogjának elolvasása után jutottam arra a döntésre, hogy én is kipróbálom ezt a net adta lehetőséhet. lehet, hogy csak kezdeti fellángolás lesz...nem tudom. majd kiderül ez is, ahogyan az életben minden...mindenre fény derül, akárhogyan is akarjuk, hogy az ellenkezője következzen be...
...régebben írtam naplót, hosszú évekig, amiken most, ha véletlenül a kezembe kerülnek, ma is jókat derülök. mókás ÉN-em volt akkor, vagy csak így az idő távlatából tűnik annak. mindegy is. lehet, hogy most is ugyanolyan, csak én sem vallom be magamnak, vagy észre sem veszem...igazából lényegtelen. szóval ez az első. ez biztos. mert vannak, vagy voltak dolgok az életemben, amiről azt hittem, hogy az az első. az az igazi. lehetett ez egy barát, egy kedvenc helyzet, egy film, egy szórakozóhely, egy...egy emberke. na igen. egy emberke, akiről azt hittem ő nekem az első, az igazi, a mindenek előtt való, akiért mindent, akivel mindent, akivel örökké, akivel mindig...aztán nagyon rá kellett döbbennem, hogy nem így van.
valamivel több, mint egy éve kellett erre rájönnöm. és nem napok, vagy hetek alattvettem ezt észre, vallottam be magamnak is, hanem kb. 5 perc alatt. aki ezt olvassa, lehet, hogy teljesen hülyének néz vagy azt gondolja: "ez lehetetlen, ez csak szöveg!"...nálam nem az. én komolyan ezt éreztem, ezt érzem és vallom és hiszem ma is.
...ezért ez a blog címe is. nem könnyes vagy szomorú írásokra kell ám számítani. mert nem azok. és én sem vagyok az a tipikus befordulós, mindent ezerszer átrágós típus. de az utóbbi két hónapban, rá kellett jönnöm, hogy még ha sokáig annak is tűnt, ha a szüleim vagy családi hátterem eddigi visszajelzései, velük együtt való életem során az élet habostortának is tűnt...fel kellett nőnöm ahhoz, hogy bizony nem az. illetve nem mindig az. mert a habostorta-feeling csupán attól függ, hogy Te, Én hogyan állunk hozzá. úgy kell hozzá állni, hogy egy pici hab, mindig kerüljön rá...csak egy icipici, és már úgy fekszel le este, hogy igenis megérte...megérte ezért a pici habért harcolni, megérte könnyeket ejteni, megérte nem feladni, és megért türelmesnek lenni...csak most értettem meg, hogy ez az apró emberi tulajdonság milyen, és mennyire fontos tud lenni...
...további szép napot! Üdv: A Kicsilány, aki olyan hamar nőtt fel, amilyen hamar talán nem is lehet;-)
...régebben írtam naplót, hosszú évekig, amiken most, ha véletlenül a kezembe kerülnek, ma is jókat derülök. mókás ÉN-em volt akkor, vagy csak így az idő távlatából tűnik annak. mindegy is. lehet, hogy most is ugyanolyan, csak én sem vallom be magamnak, vagy észre sem veszem...igazából lényegtelen. szóval ez az első. ez biztos. mert vannak, vagy voltak dolgok az életemben, amiről azt hittem, hogy az az első. az az igazi. lehetett ez egy barát, egy kedvenc helyzet, egy film, egy szórakozóhely, egy...egy emberke. na igen. egy emberke, akiről azt hittem ő nekem az első, az igazi, a mindenek előtt való, akiért mindent, akivel mindent, akivel örökké, akivel mindig...aztán nagyon rá kellett döbbennem, hogy nem így van.
valamivel több, mint egy éve kellett erre rájönnöm. és nem napok, vagy hetek alattvettem ezt észre, vallottam be magamnak is, hanem kb. 5 perc alatt. aki ezt olvassa, lehet, hogy teljesen hülyének néz vagy azt gondolja: "ez lehetetlen, ez csak szöveg!"...nálam nem az. én komolyan ezt éreztem, ezt érzem és vallom és hiszem ma is.
...ezért ez a blog címe is. nem könnyes vagy szomorú írásokra kell ám számítani. mert nem azok. és én sem vagyok az a tipikus befordulós, mindent ezerszer átrágós típus. de az utóbbi két hónapban, rá kellett jönnöm, hogy még ha sokáig annak is tűnt, ha a szüleim vagy családi hátterem eddigi visszajelzései, velük együtt való életem során az élet habostortának is tűnt...fel kellett nőnöm ahhoz, hogy bizony nem az. illetve nem mindig az. mert a habostorta-feeling csupán attól függ, hogy Te, Én hogyan állunk hozzá. úgy kell hozzá állni, hogy egy pici hab, mindig kerüljön rá...csak egy icipici, és már úgy fekszel le este, hogy igenis megérte...megérte ezért a pici habért harcolni, megérte könnyeket ejteni, megérte nem feladni, és megért türelmesnek lenni...csak most értettem meg, hogy ez az apró emberi tulajdonság milyen, és mennyire fontos tud lenni...
...további szép napot! Üdv: A Kicsilány, aki olyan hamar nőtt fel, amilyen hamar talán nem is lehet;-)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
