Szia Édeske! Na, hát ennek a napnak is annyi, befejeztem a munkát. Már nem bántam, mert egy picit sok volt, és nem nagyon tudtam koncentrálni. Egy kicsit sok nekem most ez a helyzet. Igazából erről szeretnék írni, amire utaltam is üzenetemben. Mint tudod, az elmúlt héten elkezdődött az, ami miatt április végén kértem, hogy amíg rendeződik az életem, helyzetem, ne találkozzunk, ne tegyük tönkre a kapcsolatunkat azzal, hogy miattam folyamatos feszültségben, félelemben kelljen élnünk, bújkálnunk, s dugdosni telefont, autót, s mindent. Hát miután Márta valamelyest megerősített, s én elkezdtem újra vágyni arra, hogy megéljek, próbáljak megélni dolgokat, melyek nekem örömet okozhatnak, egy hete ilyenkor belementem, s bevállaltam a konfliktust. Az első napokban az újabb hazudozásaim miatt kellett „magyarázkodnom”. Ez kellően rossz alap volt a tisztességes rendezéshez. De bevállaltam, csak ez ismét olyan mértékű feszültséget okozott, és teremtett köztünk, aminek az lett a vége, hogy ismét a részévé váltál az egész helyzetnek. Mint mondtam, hasonló hangulat teremtődött, ahogy anno januárban. Ami nyugalmat a korábbi alkalmakkor sikerült megteremteni, az egy pillanat alatt semmivé vált. A következő napokban mindent kezdtünk előröl. Szeretnék elmondani valamit arról, hogy mit élek meg, mi zajlik bennem, s a lelkemben. Csak hogy próbáld megérteni. Azt tudod, mondtam már, hogy elég hosszú időszak volt az, amit ideig-óráig teljesen normális viszonyok között éltünk meg, majd három éve, az idén negyedik éve lesz, hogy én elköltöztem. Elmondom azt is, hogy mi volt az oka. 2004-et megelőzően már nem úgy működött a kapcsolatunk szexuális része, ahogy az egy normális kapcsolatban lenni szokott. Kisebb nagyobb konfliktusokkal, de valahogy mindig magunk alá gyűrtük ezt a problémát. Velem nem lehetett beszélni róla, mert egyszerűen hallgattam, amikor ezt a problémát felvetették. Azon a nyáron, egy éjszakai buli után, én részegen üvöltöztem a nappaliban a „mindenki más kell, csak te nem” mondatot. Ez azt gondolom, elég komoly sértés egy nőre nézve úgy, hogy előtte ilyen jellegű utalást soha nem tett az ember, mivel hallgatott, mikor erről elő került a szó. Ezt követően másnap hazaköltöztem. Sajnáltatva magam, elsírva, hogy nem kívánom, meg hogy megromlott, úgy adva elő, hogy a másik az oka, csupán azért, hogy engem sajnáljanak, ártatlanként könyveltettem el magam. Utána már nem költöztem haza. Napi rendszerességgel visszakönyörögtem viszont magam, tovább hazudva, hogy nekem tényleg nem kell nő, nem hiányzik a szex, s nekem ez a boldogság. Csak hogy bocsássanak ott is meg, s fogadják el, hogy aztán a délutánokon, hétvégéken túl, hadd éljem a lump életem. Ekkor kezdődött az ivás, a játékgépezés, a lecsúszás, az eladósodás. Párhuzamosan ezzel azt mondtam mindig, hogy nekem nélküle nem megy. Volt is ebben igazság, de elengedni, lemondani az együtt töltött időkről nem tudtam, de tenni sem többet azért, hogy újra teljes lehessen az életünk. Sőt, bosszúként, mint már meséltem, Pécsen belementem egy „kapcsolatba”, havi egy alkalmasba (főiskolai előadások napjain) fél évig, s igyekeztem bizonyítani a férfiasságom. A baj csak az volt, hogy nem működtem, már akkor is csak gyógyszeres segítséggel. Aztán elszaladtak az évek. Én hazajártam, hitegettem tovább, hogy majd csak jó lesz, de soha nem tettem érte. Próbáltam az érzelmi odaadás részt, anyagi dolgokkal pótolni, adni valahogy másképp. Nem adtam meg azt, ami egy nőnek jogosan jár, és el is várhatja, csupán a csodára várva, hogy majd csak lesz jobb, nem engedtem el, nem adtam számára esélyt, hogy lehetősége legyen, ha mellettem nem, mással boldognak lenni, és belekényszerítettem abba, aminek ugye az lett a vége, hogy vállalt egy gyermeket. Hát alapvetően ezért érzem magam kutyakeményen felelősnek, mert becsaptam. És azért, mert mindezt megfejeltem azzal, hogy (amit Neked hazudtam) a terhessége ideje alatt épp úgy próbáltam segíteni, a felelősségtudatom miatt a támasza lenni. Ahelyett, hogy amikor év elején valóban nekem szegezte, hogy ha ezt nem akarom már vállalni, váljak el, és éljem az életem. Hát nem tudtam megtenni, ehelyett újra becsaptam. Ugyan nem tettem szóbeli ígéretet arra, hogy én apjaként felnevelem a gyermeket, de a magatartásom teljesen ráutaló volt. Ősszel elmentünk Olaszországba, és akkor azt hazudtam, hogy az utamat keresgélem, hogy tudjam, merre tovább, mi legyen. Az odakint töltött napok alatt meghalt a nagymamája. S még „falazott” nekem akkor, bízva bennem, mivel hazudtam neki, hogy én valamilyen muka ügyben vagyok külföldön, s nem a temetésen. S megtehettem volna miután hazaértünk is, hogy őszintén elé állok, mi a helyzet, de nem tettem, hazudtam tovább, ahogy Neked is. Annak ellenére, hogy a mi kapcsolatunkat valóban annak éltem meg, mint amit az együtt töltött napokon érezhettél. Hogy milyen módon tud így élni egy ember, ne kérdezd, nem tudom, hogy volt hozzá gyomrom. Amit érezhettél, és ugyancsak később tudtál meg, bennem ez olyan feszültséget halmozott fel, hogy amikor együtt voltunk, számtalan esetben kellett a gyógyszeres segítséghez fordulnom. És mindennek ellenére nem mertem felvállalni, hogy nekem Vagy, gyáva kis szardarabként, félve hazudtam tovább, hitegettem. Még karácsonykor is, amikor szülei már tudták a helyzetünket, de senki nem árulta el neki, néhány nappal a szülés előtt, s az azt követő napokban sem. De nekem még mindig volt gyomrom, belerohadva félig ugyan, de voltam annyira gyáva, hogy ne álljak elé őszintén. Holott, ahogy Te is mindig mondod, inkább őszintén, hogy akkor és ott legyen rossz, de megérthető, mint hazudva, mástól megtudva, ami sokkal nagyobb fájdalom. Így ment el a múlt év. Az idei sok-sok veszekedéssel, fájdalomokozással, vádaskodással kezdődött, miután kiderült a hazugságom. Aztán tettem egy ígéretet neki, hogy amíg nem rendezzük a kapcsolatunkat, egyedül leszek. Ezt elő is adtam, s ismét ugyanabba a párhuzamos hazudozásba kezdtem, mint a múlt évben amit folytattam. Erre derült fény április végén. Na ekkor mondtam azt, hogy valóban megtisztelem azzal, hogy egyedül, tisztán állok elé, amikor a kapcsolatunkról szeretnénk beszélgetni, azért, hogy tisztességesen tudjuk lezárni. Ezt sem teljesítettem. Ha figyelmesen végigolvasod ezeket a sorokat, láthatod, hogy azért annyira nem vagyok ártatlan bárány, és kegyetlenül tönkre tettem egy embert. Az én hibámból, belekényszerítve egy ilyen helyzetbe, aztán hátba szúrva egy év hitegetés után…szóval azért az általam okozott sértés, és fájdalom mértéke, óriási. Hát ezért bánt engem ennyire ez az egész dolog, ezért van bűntudatom, lelkiismeret furdalásom, és érzem kegyetlen rosszul magam. Ezt kell feldolgoznom azon túl, hogy 12 évből 8 szinte teljesen rendben volt, s ezt gyaláztam meg a viselkedésemmel. Mert ha a múlt év elején tisztán, és egyenesen elé állok, hogy ez meg ez van, már túl vagyunk rajta, így meg olyan sérülésekkel fogunk kijönni ebből, ami nem tudom, teljes egészében feldolgozható lesz-e valamikoris. De erre a jövő fogja megmondani a választ. A másik, ami miatt kegyetlen mocskos embernek érzem magam, hogy Neked is szinte végig épp úgy hazudtam. Hogy nem vállaltalak, hogy végigsumákolt délutánok után igyekeztem Hozzád, miközben mást hitegettem. Feldolgozhatatlan trauma számomra. Hazudtam a gyógyszerekről, arról, hogy az elszakadás nekem könnyű lesz, hazudtam a mocskos, lump életemről, az adósságaimról, arról, hogy miképp élek Melletted. Most, amikor újra az elszakadásnál tartok, újra átélem, hogy mennyire esélytelenül is állok az előtt, hogy én újra bizalmat építsek Benned. S az előtt, hogy egészségesen zárjam le a múltam. És amiért mindezt leírtam. A következő napokban olyan dolgokat teszek, amelyek által megragadhatom talán azt az utolsó esélyt, lehetőséget, amely ezt lehetővé teszi. Én bocsánatot fogok kérni mindenkitől, vállalva azt, amikről írtam, beismerve, és vállalva a felelősségem. Bocsánatot a szüleitől, a családjától, a barátoktól, akiket hosszú ideig szintén arra kényszerítettem, hogy hazudjanak, mert ők tudták az én életemet, csak nem akartak fájdalmat okozni neki azzal, hogy elmondják. Bocsánatot kérek tőle, amiért ide juttattam. Az anyuéknak, tesóimnak, anyu testvérének is el fogom mondani, hogy miért ez a nehéz elszakadás, lezárás, hogy keményem kivettem a részem abból, hogy ilyen mocskos, veszekedős módon zárul ez a kapcsolat. És nem akarok Neked fájdalmat okozni, ezért most én kérlek meg valamire. Pontosabban hozok egy döntést. Azért, hogy „ne fájjon sokszor kicsit, hanem egyszer nagyon”. Ez a következő. A következő pár hétben nem foglak keresni. A blogunkra fogok írni, minden hét végén. Vasárnap estéken. Úgy döntök, megadom a tiszteletet, és a tisztességet, és az esélyt arra, hogy normális viszonyok közt, és úgy zárjuk le a kapcsolatunkat, hogy mindkettőnknek legyen esélye az újrakezdésre. Nem tehetek mást. Óriási a felelősség rajtam, nem tehetek tönkre mindenkit, életem első komoly döntését fogom meghozni. Magam miatt, Miatta, de ÉRTED!!! Azt a lelki terhet, ami gátol abban, hogy újra kezdhessem, csak így tudom feloldani. Ami erre a döntésre késztetett, az az, hogy múlt hét keddje óta 5db zsemlét voltam képes megenni. És az, hogy én teljes értékűen szeretnék kijönni ebből az egészből, hogy olyannak lehessek MELLETTED, mint amilyennek megismertél. Ha nem találom meg a módját, ha most szorongva hallgatok Neked a telefonba, ugyanakkor görcsölő gyomorral beszélgetek a kapcsolat lezárásáról vele, tönkre megyek, és sem normálisan, sem sérülten esélyem nem lesz arra, hogy boldog legyek. Amit VELED szeretnék megélni!!! Én szeretlek Téged Kedvesem, s boldog szeretnék lenni Veled. Tudom, hogy most, ezzel a döntéssel kockára teszem ismételten azt, hogy elveszítelek. De ezek a sorok őszinték. Én semmi másért nem küzdök, mint Érted. Ezt a döntést meg kellett hoznom. Mindenről ami történik velem, tudni fogsz, mert megírom, ide, a blogunkra. Őszintén, teljesen őszintén. Többet nem hazudok Neked, ezt néhány hete már megígértem, be is tartottam, és be is fogom tartani. És még valami. Azt akarom, hogy BOLDOG születésnapod legyen. Ezt csak azért mondom, hogy tudd, nem hónapokról van szó, nem hónapokat kérek Tőled, csupán pár hetet.

Lehet, hogy most ez nagyon fájdalmas, lehet, hogy kiég Belőled az a szeretet, szerelem, amit még talán érzel irántam, lehet, hogy visszavágysz, vagy visszamész a….vagy újba kezdesz, mert ebbe tényleg beleunsz….de nekem ezt vállalnom kell, mert ha nem, akkor úgy foglak elveszíteni, hogy minden este szorongva hallgatok a telefonban. Talán megértesz, talán ha belegondolsz, mennyi rosszat tettem valakivel, akkor esetleg elfogadod azt, hogy a kapcsolat tisztességes lezárásával tartozom. Talán kibírom Nélküled, és nem pusztulok bele. S ha ezen túl vagyunk, végre felszabadultan, vidáman és jókedvűen vigyázhatunk egymásra. Mert erre vágyom!!!....Mindennél jobban!!!....

**

Várom ám Drága már nagyon, hogy írj...de legjobban azt várom...vagyis inkább vágyom rá, hogy magamhoz szorítsalak és...hiányzol...szeretlek!

*

Elizabeth Barrett-Browning: Mondd újra

Mondd újra s újra mondd és újra mondd, hogy szeretsz!
Bár az ismételt szavak kakukknótához hasonlítanak,
emlékezz rá, hogy se mező, se domb nincs kakukknóta nélkül,
ha a lomb újul tavasszal s kizöldül a mag.
Egyszeri szó, mint szellem hangja,
vak sötétben zeng el és kétség borong nyomában.
Ismételd ... szeretsz ...
Ki fél, hogy a rét túl sok virággal veres,s az ég túl sok csillaggal ékszeres?
Mondd szeretsz, szeretsz ...
Hangod úgy zenél mint ezüst csengő, újrázva ...
Beszélj: de ne feledd, hogy némán is szeress...

...

Szeretlek: Buksim.

És már itthon is vagyok. Az első dolgom volt, hogy ránézzek blogunkra, és épp akkor kaptam a bejegyzést a Kedvestől. Nagyon nagyon örültem ám neki, mert sokáig nem kaptam választ az üzenetemre, s már azt hittem valami baj van. De aztán hosszan írt nekem választ, amivel nagyon nagy örömet okozott nekem. És már vacsiztam is, 2db zsemlét falatoztam be, fincsi felvágottal. Jól esett, mert kezdtem már éhes lenni. S utána becsüccsentem ide a gép elé. Megnéztem a használt autókat, hátha raktak fel valami még jobb nekem valót, de nem, nem, szóval marad a két alternatíva, mert a kaposvárit ugyan azt mondták lefoglalózták, de kamu a dolog, hisz bohóc az a másik gyerek, kis buznyák, oszt még a hitelt sem kapja meg állítólag. Szurkolok hogy ne kapja, mert akkor bevállalom azt a kocsit, még ha nem is fekete, tojok rá, menjen, s kerüljön a lehető legkevesebbe, de azért legyen szép, hogy jó érzéssel üljek bele. Hát ennyi. A meleget meg több ezren kibírják ilyenkor klíma nélkül, a Kedves is, hát én is ki fogom. És majd, mire néhány év alatt telepakolom kilométerrel, frankón eladom, és veszek feketét, de az 147-es Alfa lesz, a gyengém….:) és most nekem morrrr….az anyámmal mindig össze kell vesznem, öt percre mentem ki az apunak segíteni valamit, és nyitva hagytam a gépet, hát jövök be, ott ül és olvasgatja a LEVELEM!...amit Neked írtam…ez őrület,kibaszott magánszférája nincs az embernek, nálatok a szobátokba nem mennek be, ha otthon se vagytok, vagy csak ha vészhelyzet van, a szekrényt ki nem nyitnák anyukádék, hát ez meg a levelemet olvasgatja boldogan….szétszab az ideg, mi cuccomat feltúrhatja ha nem vagyok itthon…ez normális???? És azt mondja ne kiabáljak vele, nem kiabáltam, csak felemeltem a hangom. De ez normális, hogy a másik leveleit olvasgatják? Szerintem mindenki más kiakadt volna. Tiszta ideg a gyomrom amúgy is, egy kicsit kikapcsolni próbálok, örömmel olvasgatom a soraidat, melyek megnyugtatnak, erre megint jön, és felhúz úgy, hogy ne tudd meg mennyire ezzel a baromságával. Zárjam kulcsra az ajtót???? Csak az a baj, hogy nem lehet. Mondjuk akkor is ott az ablak neki, most már nem tudom, mit csináljak. És akkor csodálkozik, hogy nem rohanok haza, az emeletre meg viszont igen. Most teljesen kiakadtam. Bocsánat. Na, fel is jöttem ide a kisszobámba, itt talán nyugtom lesz. Hát Kedvesem, így mennek itt nálunk a dolgok. Ez kész…………………………………………………………….
Szóval, autó ügyről ennyit. Köszönöm Drága amiket írtál, és nem, nem zaklatsz, nem, nem!!! Sőt, ahogy mondani szoktam, hogy amikor találkozunk az erőt ad….hát az is, ha ilyeneket írsz…köszönöm….próbálok hálás lenni Neked mindezekért, és próbálom tényleg úgy, és olyan rövid idő alatt rendezni a kis életemet, hogy legyen lehetőségem Eléd állni azzal a „tiszta lappal”….és akkor nem kell többé már félni, és akkor azok a „kislányos álmok, és vágyak”….akkor semminek nem lesz akadálya….komoly szavakat írtál nekem, tudod, és rengeteg erőt ad, hogy így gondolsz rám, vagy velem kapcsolatban…igen, én ma ismét ott jártam, és ma ismét komoly beszélgetést folytattunk. Próbáltunk végig menni az utolsó évek történésein, és az adott időszakokra jellemző érzelmeinket megbeszélni, egészen a mai napig. Hogy megértsük, és értsük meg, hogy meg tudjuk értetni a másikkal, miért jutottunk idáig. Az hogy én hazudtam, az egy alap probléma, amit már nem tudok helyre hozni, s ez komoly gond ilyenkor mindig, de szükség van arra, hogy így végigbeszélve, mindketten elfogadjuk a kialakult helyzetet, s azt, hogy ez elromlott. S fura, de ma ismét emberi hangon zajlott mindez, és ma senki nem akart ölni. És ez az út lesz a helyes, igazából komolyan a kettőnk közötti helyzetről csak ezen a héten kezdtünk el beszélgetni, ami indult úgy ahogy, és miatt, de úgy érzem ismét a mai nap után, hogy rendben lesz minden, és meg fogjuk tudni oldani. Tudom, hogy ezt már hallottad párszor, de csak ismételni tudom magam Kedvesem… s csak azt a vasárnapi levelem tudom újra emlegetni, és ahhoz tartani fogom magam….És most lemegyek, mert meg már lelkifurdalásom van, hogy miért szóltam az anyámra keményebben…miért lelkizek én mindenféle szirszaron, ez hihetetlen!!!! Ezt majd kineveled belőlem, ha szépen megkérlek?...:) És most már épp azon izgulgatok, hogy ma kivel hoz össze a sors Szergényben, vagy ha nem ma, akkor holnap…áááhhh….szólj a Tímeának ágyazzon meg nekem!!!!....Dénsfán!!!....

…szeretlek Drága Kicsilányka!!!!....

Nincs cím

Épp most írtál nekem üzit, hogy már hazafelé, simán és nem mész fának – aminek persze különösen örülök – és azt is írtad, hogy minden rendben és menni fog (mert mi volt?). Khmmm… mintha ezt már hallottam volna. Cáfolj meg, ha nem így van…csak azért kételkedem ám, mert beledöglenék – így, ilyen „szépen” kifejezve – ha elveszítenélek. Ha nem lennél, ha nem…ááhhh, szerintem meghülyültem, vagy nem tudom, hogy mi van velem. Körülbelül félpercenként a sírás környékeztet, mert félek, hogy mi lesz velünk?, hogy leszel-e nekem?, hogy lehetek-e neked?, hogy leszünk-e egymásnak?…hogy mondod-e azt valaminkre, hogy miénk? (mint pl. ez a blog is)…hogy együtt? Aztán a másik pillanatban, pedig aránylag nyugodtan, de elképzelem, ahogyan és amit a korábbi, a vasárnapi bejegyzésedben írtál…hogy velem, hogy a naplemente, hogy a hóesés az ablakon át, hogy az együtt ébredés és szuszogás melletted…és…és…és…és most ahogyan tegnap éjjel is mondtam, a legapróbb dolgoknak is örülni tudok, és azokra vágyok a legjobban. Hogy nyugodtan, kézen fogva, örülve a napsugaraknak vagy éppen a szellőnek, de együtt lehessünk mindenféle sunnyogás és félelemérzet nélkül…persze, ha elém állnál – már függetlenül – és azt mondanád, hogy: Buksimanóm, még egyszer elment az eszem és úgy gondolom most talán sikerül és veled és leszel-e a…”…na, tényleg megzavarodtam. amúgy NANÁ! Nevetségesen hangzik, de a 3 hetes ismeretségünk után is bátran állítom, hogy ugyanezt mondtam volna…de, ezek egyelőre kislányos álmok vagy vágyak, ami talán nem csak bennem, de minden nőben benne van…csak valakinek bejön, valakinek nem…
Szóval most, hogy már nem igazán tudom, hogy mit kezdtem el írni, és nem tudom, hogy mire akartam tulajdonképpen kilyukadni…azaz azt azért tudom…nem mondom el még egyszer, hogy mit szeretnék, és nem mondom el, hogy mire vágyok, hiszen szerintem már a könyöködön jön ki. és nem zaklatni akarlak ezekkel a bejegyzéseimmel vagy az üzeneteimmel…csak tartani akarom benned a lelket, hogy ha nem hónapokig tart ez a rendrakás itt kis életedben (életünkben…), akkor, ahogyan eddig melletted voltam, most vagyok és leszek is…mert nem dől össze a világ, hanem…J
Szeretlek Édi.
És hiányzol…morrr!!!
Csók: Buksim.

30. nap

Drága!
Remélem jól vagy és minden rendben veled a körülményekhez képest. már egy jó ideje nem írtál, kezdek aggódni miattad.
A tegnapi beszélgetésünkkel kapcsolatban, örülök, hogy találkoztunk és átölelhettelek. örülök, hogy kicsit csak úgy szavak nélkül és mindenféle hozzáfűzés nélkül éreztethettem azt, érezhetted azt, hogy szeretlek Téged. mindennél jobban...és talán kicsit megnyugodtál, talán kicsit elhitted, hogy kellessz még...mert igenis kellessz még nekem...és tudom, hogy én kértelek most arra, hogy talán míg rendeződni látszanak a dolgok ne találkozzunk, magam sem tudom még, hogy mennyire fogom bírni. talán annyira, mint az első három hétben még április végén, május elején...de akkor már remélem közelebb leszünk a "jóhoz"...és nem azért kértelek erre, mert nem akarlak látni, mert ki akarom próbálni, hátha megy Nélküled, vagy keresek valaki mást...nem akarom azt, hogy úgy érezd, elveszíthetsz, holott ettől félsz a legjobban és persze fordítva én is. rettegek attól, hogy egy napon feladod, hogy egy napon inkább az egyszerűbb, de nem működő útra térsz vissza. félek attól, hogy nem bírod ki, hogy nem bírom ki, ha még túl sokáig húzódik...nem tudok mit írni, csak ismételni tudom önmagamat. szeretlek. ennyi. nem tudom, hogy ez mire elég vagy mire nem. és lehet, hogy tényleg nem bírom ki én sem azt, hogy ne lássalak...nemtudom...hiszen minden olyan pillanat, amit Nélküled töltök egy rémálom. rémálom azért, mert máshol vagy, rémálom azért, mert nem velem vagy...
...és most beszéltünk. és kicsit azért jó volt hallani a hangodat, és jó volt hallani, hogy ha kicsit is, de mosolyogsz. és lehet, hogy nem a legfényesebb ez a helyzet, de talán ez tényleg a *** teteje...s nem a legalja:)
...rossz, mert ha elolvasod a bejegyzéseimet, csak ismétlem folyamatosan önmagamat. de egyszerűen nem tudok mást mondani. ha másképpen nem is, talán ezzel segítek, vagy részben segíthetek abban, hogy elhidd, tényleg akarlak, és ha azon a dátumon belül vagy valami hasonló időszakaszban tényleg elindul valami, én veled maradok. nem napokra vagy hetekre. megpróbálnám akkor egy életre. hátha most sikerül. garantálni ugyebár nem lehet semmit, csak tanulni a hibákból és igyekezni, és tolerálni és elfogadni. és szeretni. nagyjából ennyi, amit...hmm...ígérni?!...tudok.

Szeretlek.

És vágyom arra a napra, amikor jössz és mosolyogva mondod majd:"Megjöttem Buksimanóm!"...

HIÁNYZOL!!!
NAGYON-NAGYON!!!
SZERETLEK ÉDI!!!

Csók: Buksim.

Köszönöm amit írtál Kedvesem, nagyon jól esett, köszönöm. Ilyen mérhetetlen szeretetet…gyakran érzem úgy, hogy nem érdemlem, és Te mégis…igen, lehet hogy jobban, másképp viselem most, mint korábban, ez biztosan a Márta munkájának is köszönhető, s ezáltal annak, hogy erősödöm…vagy lehet, hogy csak valahol mélyebben fáj, és rossz, s nem engedem a felszínre törni…a dátum kérdését illetően, most újra elindult valami, és azokat a feltételeket megpróbálom megvalósítani addíg, melyekről vasárnap írtam…aztán majd rendbe jön a lelkem is, az egy másik folyamat lesz, de ha már Melletted leszek, könnyen megy biztosan!...és nem kell kölcsön adnod ám, kigazdálkodom Mártát ha kell, és nem leszek szégyenlős megkeresni, ígérem! Most egy kicsit rosszabbul vagyok, talán kijött a feszültség, vagy nem tudom…egy dolgot viszont tudok, igen! Köszönettel tartozom azért, amit végig csinálsz mellettem, amiért így szeretsz, s mellettem vagy ebben a nehéz időszakban is…remélem, és szeretném, ha meghálálhatnám még Neked, mert tartozom…és boldoggá foglak tenni…most egy picit csak úgy nézek ki a fejemből, fekszem hanyatt ágyimon, és próbálom kizárni a fájós gondolatokat…s csak arra gondolni, hogy mennyire jó, hogy vagy nekem…ez megnyugtat…mert…szeretlek Téged…..

Nem tudom mennyi még...

Előbb beszéltünk, és igyekeztem nem hallatni, hogy ismét bőgök. azt hiszem egy szőke bőgőmasina vagyok. egész délután gombócban a pocim, amióta írtál, hogy mi a "helyzet"...aztán most kicsit azért "megnyugodtam"...de igazán nyugodt majd tudod mikor leszek?...nem akarom ismételni magamat...szerintem ezt már Te is nagyon jól tudod.
Hátt, őszintén szólva...én elhiszem, hogy megviselt és rossz volt, de komolyan sokkal másabb, talán nyugodtabb voltál most, ahhoz képest, amilyen pár hónappal korábban. és kérlek Drága! ha úgy érzed, hogy szükséged van a Márta segítségére, légyszíves beszélj meg vele egy időpontot. és inkább kérj kölcsön tőlem vagy akármi...mondtam, hogy bármit...értsd: BÁRMIT megteszek azért, hogy a régi legyél...hogy Nekem legyél...
Na szép! ismét a könnyeimmel harcolok, úgy látszik ez egy ilyen hónap. és ismét, azaz nem ismét, hanem változatlanul félek és féltelek Téged.
Amikor vasárnap elolvastam a blogbejegyzésedet, el sem tudod képzelni, mennyire boldog voltam. és attól függetlenül, hogy tudom, hogy nem egyik pillanatról a másikra fog mindez bekövetkezni...de igyekszem türelmes lenni és türelemmel lenni feléd, a kapcsolatunk és a helyzet felé egyaránt...aztán most valami kis (kis?) félsz kapott el. aziránt, hogy ilyesmi-ha nem is pont ilyen-de bátorító bejegyzést vagy éppen üzenetet olvastam már. bár igaz ami igaz, ilyen komolyat még Tőles sosem. és ha belegondolok abba, hogy amikor azon a bizonyos színházas vasárnapon jöttünk haza, mennyire kilátástalannak és céltalannak érezted kis életed, ahhoz képest hatalmas javuláson mentél kerersztül. és igyekszem nem gondolni a régi dolgokra, hanem próbálom elhinni és bízni abban, hogy igen! lehet ez még velünk, és lesz is ez még velünk...most azért mást érzek, mint a korábbi hónapokra. sokkal jobban bízok benned ezekkel a dolgokkal kapcsolatban, mint előtte, annak ellenére is, ami történt. mert-talán nem tévedek túlságosan nagyot-de nagyobb, sokkal erősebb akaraot érzek benned, rajtad. javíts ki kérlek, vagy cáfolj meg őszintén, ha nem így van...kérlek!
És azt se felejtsd el sohasem, hogy melletted vagyok. láthatod, láthattad, történjék bármi. legyen az jó, vagy legyen az rossz. ha te harcolsz értem, a minimum az, hogy én is miattad. és ha te küzdesz, naná, hogy én is fogok...ha el kell tolni azt a rohadt dátumot, hát legyen, de legyél nekem! inkább kibírom még azt a hónapot, vagy a következőt, ha az utána következő sokat-sokat veled tölthetem.
Megint bőgök.
Szeretlek.
Basszus, mint még senkit. tudom, hogy ismétlen magamat, de akkor is.
Na, megyek, bemegyek a töröttablakú szobámba.
Ja, és azt, hogy ha rajtam múlna, már holnap főzné rád...nem kicsit mondtam komolyan!;)
Szeretlek Édi.
Buksim.

Köszönöm

Köszönöm Drága a verset és köszönöm, hogy nekem írtad ezt és köszönöm, hogy...hogy...hogy vagy nekem...és a tegnapi bejegyzésed közben csak csendben csordogáltak a könnyeim végig arcocskámon...mert igen...olyan dolgokat írtál, amire mindennél jobban vágyok...és örülök, hogy végre újra vannak vágyaid, kis álmaid...és nem tűnik már olyan rossznak ez az élet...és ha majd azok közül a kis vágyak, vagy álmok közül valóra válik legalább egy, már boldog leszek. és ha majd lassacskán mindegyik beteljesül...én leszek a világ legboldogabb Kicsilánya. el sem tudod képezlni, milyen hatással vagy rám...én...én még soha nem szerettem így senkit sem. azt hittem szerelmes voltam, de most érzem csak igazán, hogy amit melletted érzek...hát...az semmihez sem hasonlítható, és egészen más...és ez az igazi fájós, szenvedélyes, de közben boldog...és minden nélküled töltött pillanat szenvedés. és tegnap kicsit megerősítettél abban, hogy menni fog ez nekünk, menni fog ez neked...hogy együtt talán megcsináljuk és mi is lehetünk majd mosolygósak...és amikor tegnap vittem neked a sütit, ahogyan átöleltél ott a magtárudvarban...tudod milyen érzés volt? ahogyan kicsit fújt a meleg nyári szél, és madarak és ment le a nap...olyan nagyon nagy nyugodságot és biztonságot éreztem melletted akkor. mintha nem lett volna az egész világon senki más, csak Te meg Én. csak Mi. és...vágyok már rád...csak arra, hogy kézenfogva sétáljunk valahol. nekem nem kell tengerpart, nem kellenek csillogó-villogó dolgok...elég valahol, vagy bárhol...ahol...ahol szerethetlek...szeretni akarlak már...szabályok nélkül...
Csókollak Édes...és...hiányzol...mindennél jobban hiányzol...
Buksim.

"Szeretlek, kedvesem,Szeretlek tégedet,

Szeretem azt a kisKönnyű termetedet,

Fekete hajadat,Fehér homlokodat,

Sötét szemeidet,Piros orcáidat,

Azt az édes ajkat,Azt a lágy kis kezet,

Melynek érintéseMagában élvezet,

Szeretem lelkednekMagas röpülését,

Szeretem szívednekTengerszem-mélységét,

Szeretlek, ha örülszÉs ha búbánat bánt,

Szeretem mosolyodS könnyeid egyaránt,

Szeretem erényidTiszta sugárzását,

Szeretem hibáidNapfogyatkozását,

Szeretlek, kedvesem,Szeretlek tégedet,

Amint embernek csakSzeretnie lehet.

Kivűled rám nézveNincs élet, nincs világ,

Te szövődöl mindenGondolatomon át,

Te vagy érzeményemMind alva, mind ébren,

Te hangzol szívemnekMinden verésében,

Lemondanék mindenDicsőségrül érted,

S megszereznék értedMinden dicsőséget,

Nekem nincsen vágyam,Nincsen akaratom,

Mert amit te akarsz,Én is azt akarom,

Nincs az az áldozat,Mely kicsiny ne lenneÉretted,

hogyha te Örömet lelsz benne,

S nincs csekélység, amiGyötrelmesen nem sért,

Hogyha te fájlalodAnnak veszteségét.

Szeretlek, kedvesem,Szeretlek tégedet,

Mint ember még soha,Sohasem szeretett!

Oly nagyon szeretlek,Hogy majd belehalok,

Egy személyben minden. De mindened vagyok.

Aki csak szerethet,Aki csak él érted:

Férjed, fiad, atyád,Szeretőd,testvéred,

És egy személyben teVagy mindenem nekem:

Lányom, anyám, húgom,Szeretőm, hitvesem!

Szeretlek szívemmel,Szeretlek lelkemmel,

Szeretlek ábrándosŐrült szerelemmel! . . .

És ha mindezért járDíj avagy dicséret,Nem engem illet az,

Egyedül csak téged,A dicséretet ésDíjat te érdemled,

Mert tőled tanultam Én e nagy szerelmet!"

/Petőfi Sándor

Szeretlek, Kedvesem!/

**

...aki nem szeretett még igazán és nem tudja milyen az, amikor a másik mellette van és mégsem az övé, sohasem fogja megtudni az érzést, amellyel harcolni kell érte...
...mindig az ölembe hulltak a dolgok, de - lehet, hogy nem a legkíméletesebb módon - Te megtanítottál arra (is), hogy igenis vannak helyzetek, dolgok, amikért küzdeni kell és nem feladni. és elviselni és türelemmel lenni. és felnőni és közben mégis örök gyermeknek maradni, és tolerálni, ha éppen a helyzet azt kívánja vagy beismerni, mégha az annyira fáj is...és...és...és köszönöm mindezt...
...és ha lennének szavak, akkor elmondanám vagy leírnám, hogy mit jelentesz nekem, mit érzek...de sajnos nincsenek, úgyhogy most csak annyit, hogy: szeretlek. és lehet, hogy a kis életem nem sok...de számomra mégis azt jelented...
...szeretlek...
Buksim.

Köszönöm Drága a kis leveled, boldogan olvasgattam, és nagyon jól estek a szavaid. Még azok is, melyekkel megkértél valamire, ami az egyik alapját jelentheti annak, hogy valóban, függetlenül és tisztán élhessek Melletted, s anyukádék előtt. Én nem „csak úgy” mondtam a szülinapod, mint dátumot arra, hogy valamit elérek addíg, s tenni fogok, hanem azt úgy is gondoltam, és gondolom ma is. Nem nagy dolog amit kérsz, inkább alapvető. S érthető, hogy anyukádék is elvárják tőlem azt, hogy rendezve a soraim, Téged nem bántva vigyázzak Rád, s legyek Melletted. A „papír munka” része lehet tényleg nem 2-3 hét, de ha a szülinapodig elérem azt, hogy elindul, és emellett elérem azt, hogy békességben élhessek, és ne kelljen bújkálnunk, én azt gondolom, hogy nem lesz szükség új dátumra. És igen, jól láttad a szememben, tűz ég benne Kedvesem, amit úgy hívnak, szerelem…és ha belenéztél ma este is, valami hasonlót kellett látnod, vagy még többet. Nem tudom szavakkal kifejezni, azt a boldogságot, amit tegnap este átéltem Melletted…azt az örömet, amit az okoz, hogy vagy nekem…ahogy rám néztél, ahogy beszéltél hozzám, ahogy csintalanul mosolyogtál, rám…Beléd vagyok szerelmesedve….és ma este amikor megláttalak…soha nem hittem volna, hogy engem egy ilyen gyönyörű, kedves, aranyos, szépséges, elbűvölő, dögösen szexis Kicsilány akarni fog…úgy bánt, és annyira szégyenlem magam és a „hozadékom”, amit magammal hoztam az életemből…úgy bánt, hogy ilyennek teszlek ki…nem tudod elképzelni mennyire…gyűlölöm magam…tudod, olyan érzések kavarognak bennem, amelyekkel….amelyekre alapozva Rád tudnám bízni az életem…vágyom egy közös otthonra, képzeld el újra!!!vágyom meghitt, boldog estékre és ébredésekre, újra!!!vágyom tartozni valakihez, vágyom arra, hogy boldoggá tehessek, vágyom arra hogy szeressek, és szeressenek…gyűlölöm az életem,a múltam, mert nem tudom csak úgy lezárni…vágyom egy életre, képzeld el újra!!!vágyom arra hogy boldogan nevethessek ha csak látom felkelni a napocskát!!!vágyom arra, hogy szürke téli estéken összebújva nézzhessem sok-sok melegséggel a szívemben a hóesést!!!vágyom arra hogy….én csak arra vágyom, hogy…bármelyik is teljesüljön…teljesüljön mind….csak arra, hogy TE akkor ott legyél mellettem!!!!…és jól láttad a szememben, nem akarlak elveszíteni Téged, jól láttad, felnézek Rád, tisztellek, és szeretlek Téged, jól láttad, sok belső feszültséggel, de küzdök Érted, jól láttad, szerelmes vagyok, igen jól láttad, azt akarom, hogy büszke legyél rám, és jól láttad, boldoggá szeretnélek tenni….és igen, igen, jól láttad, soha-soha nem adom fel….mert szeretlek!!!!....s mert engem így még nem szerettek, s e nélkül nem tudnék már, s nem is akarok élni…úgy váltál az életem részévé, úgy van szükségem Rád, mint ahogy az éltető levegőt veszem….ha Téged elveszítelek, az életemet veszítem el….de én élni akarok!!!...és élni fogok….Veled!!!....Melletted!!!....Érted!!!....ha létezik olyan, ahogy Te is írtad…ÖRÖKKÉ!!!...

Vasárnap...

Cija Kicsi!
Előbb olvastam üzenetedet, és mindjárt válaszolok is rá…de mivel megígértem, hogy mire hazaérsz a blogunkon új bejegyzés fog várni, megírom most. Előbb már elkezdtem írogatni, de közben jöttek a Tímeáék Cirákról, hugimat megköszönteni, aztán mi is el voltunk foglalva a gyerkőcökkel, Samcival, szval nagyjából ez törpént velünk, velem.
Örülök, hogy egészben hazaértetek, s poccod is tele van. Rád fér ám a kajci, mert nem szeretném ha időközben lefogynál…
És köszönöm, hogy tegnap láthattalak, érezhettelek…szerintem te is érezted azt, hogy mennyire nagyon hiányoztál. Mindenféleképpen…vágytam rá, hogy hozzám érj, hogy átölelj…és a csókjaid…édesek voltak nagyon, és ahogyan Hozzád bújhattam…sosem akarom már nélküled a napjaimat. Ugyan tudom, hogy pár „hiányzós” és „sírós” éjszakám vagy estém, vagy éjszakánk és esténk biztosan lesz még…de csak remélni és hinni merem, hogy megéri ezért a kapcsolatért ennyit szenvedni. Amikor tegnap a szemedbe néztem, ott ezt láttam. Hogy megéri, hogy akarod és hogy valóban küzdeni fogsz te is azért, hogy helyére kerüljenek a dolgok…a dolgaink, a dolgaid…igazából azért írok most ide, mert amit el szerettem volna tegnap mondani, hát szóban én sem mertem…vagy nem akartam a boldogságba ezt a „dolgot” belevinni, azzal megtörni. Szeretnélek már úgy magamhoz ölelni, hogy nem kell bújkálni és nem kell azt lesni, vagy várni, hogy mikor törik szét megint a kis álmunk, és szeretnék végre tényleg igazán boldog lenni veled. Mert rád fér és igenis megérdemled. Tudom, hogy még több, mint egy hónap hátra van a dátumig, amit nekem még a „kényszeridőszak” elején és azóta is említesz…és remélem addigra sikerül úgy elrendezni a helyzetet, helyzeted, ahogyan te azt igazán és valóban szeretnéd. Azt mondta menni fog, legalábbis az előjelek azt mutatják. Remélem én is. Viszont a dolog „papírmunka” része még akkor is hátra van. És az nem 2-3 hét. Kemény lesz tudom, de valószínűleg ezen is túl kell majd esnünk, esned. Ezzel kapcsolatosan írok most ide igazából…ahhoz hogy újra, megint együtt legyünk…nem csak az itthoniaknak, de nekem is szükségem van arra, hogy legalább ez a rohadt papír dolog elkezdődjön. Nem csak az itthoniak bizalma miatt…hanem magam miatt is. Lehet, hogy ez most túl nagy kérés, vagy hülyén fogalmazom meg, de szerintem nagyjából tudod vagy érted, hogy mire gondolok…én…én…vágyok rád. És elmondani nem tudom, hogy mennyire hiányzol és mennyire szeretlek Téged. De ha addig a bizonyos dátumig ezzel kapcsolatban nem történik semmi, akkor azt hiszem új…úgymond dátumot kell, hogy kijelöljünk. Nekem már párszor eljátszottad a bizalmamat, nem szeretnék még egyszer ugyanebbe a hibába vagy gödörbe beleesni. És ne értsd kérlek most ezt félre, nem felhánytorgatni akarok bármit, hiszen változatlanul és ugyanúgy…vagy ha lehet, akkor még jobban szeretlek. De sajnos nekem ez a dolog nagyon fontos. Éreznem kell nem csak szavakkal, vagy gondolatokkal, ígéretekkel, hogy valóban egyszer vége lesz ennek a „rémálomnak”…lehet, hogy nincs ilyen, hogy „IGAZI”…nekem mégis Te vagy a herceg a fehér lovon. Érted bármit és bármikor megtennék. Bármit…bármikor…
És remélem nem bántottalak meg ezekkel a sorokkal, csak tudod én szeretni akarlak Téged…igazán…nagyon…és feltételek nélkül…ha van ilyen, akkor örökké…
Csókollak.
Buksim.

***

...és nem meri megkérdezni, hogy mit csinálok ma este:-) komolyan, úgy érzem magamat, mint az első randi előtt, amikor várja az ember, hogy a másik majd hívja és találkára hívja...imádom ezt az érzést, és közben utálom is, hiszen azért ez nem az első randink lenne, mégis úgy tudok neki, olyan boldogsággal örülni...hiányzik nagyon! és csak remélni merem, hogy hamarosan kapok Tőle egy üzit és félénken - még a nézését is tudom, milyen akkor - de talán megkérdezni, vagy elhív talira...
ÉDIIIIIII!!!
Hiányzol...és remélem, hogy most is működik a telepátia...
Lassan a mai napi melónak is vége szerencsére, kicsit sok(k) volt...
És várok...várok...
Csókica.
Szeretlek.
Buksim.

*

Az az igaz szerelem, amely mindig egyforma marad, akkor is, ha mindent megtagadnak tőle.
Johann Wolfgang von Goethe

Still 42 days...

Ismét egy álmos, hétfő délelőtt. egyedül csücsülök a házban, mindenki csavarok valamerre, csak én vagyok itthon...játszósban, kicsit csajpumuklisan, és szomorúan.
Szomorúan azért, mert olyan egyedüllétet érzek, amilyent talán még sosem, és olyan félelmet, amilyent még sosem. Tegnap azt mondtad, és a blogunkra is írtad, hogy a Te ügyed rendeződni fog és minden rendben lesz. nem mondhatom és nem is mondom azt, hogy irigyellek a helyzeted miatt, mert egy ilyen, sohasem "egy leányálom" vagy szimpla egyszerű dolog...de Te látod a végét. azaz úgymond azt a részét, hogy Te kikerülsz ebből és helyre jönnek a dolgok. én nem. mondj valamit kérlek, vagy segíts valahogy nekem abban, hogy én is ugyanígy érezzem. ugyanígy bízzak abban, hogy lehetek még Veled boldog. eddig, amíg találkoztunk, folyamatosan én bíztattalak, tartottam benned a lelket...kicsit most úgy tűnik, megfordult a dolog és Te bátorítasz vagy csalsz mosolyt az arcomra.
Néha annyira egyszerűnek tűnik...ti kibeszélitek magatokat, eladjátok a lakást, elintézitek a papírokat...néha csak végigtekintek ezeken a dolgokon és máris kicsit megkönnyebülök, hogy igen, ha ezek a dolgok elintéződnek, végre egymással, és csakis egymással törődhetünk...ahogyan mindketten vágyunk rá, vágyunk arra, egymásra.
De néha a sötétebbik oldal kerül elő, hogy mi lesz, ha mégsem...ha a születésnapom csak egy dátum volt a sok közül, ha valami bezavar...ha...és megint sírok. rég' nem sírtam ennyit, mint az elmúlt napokban. talán az elején, amikor úgymond szabályokat állítottunk fel magunknak, hogy helyre tegyük, helyre tedd a dolgokat.
És tegnap igen, találkoztam - ugyan ha véletlenül is - a volt kapcsolattam, az enyémmel. és nem azért mondom el ezeket a találkozásokat vagy üzeneteket, hogy bántsalak vele, vagy hogy visszavágjak. az nem az én oldalam...így, hogy szerelmes vagyok beléd, nem tudnálak bántani. és nem is akartalak eddig sem és ezután sem. kicsit beszélgettünk, és amikor elköszöntünk, mondta, hogy találkozni szeretne még velem, mert van pár dolog, amiről jó lenne dumálni...őszintén szólva nem tudom, hogy mi lehet az...maximum sejtéseim vannak róla...és hiába teszel fel nekem olyan kérdéseket, hogy vajon mit akarhat, hogy visszamegyek-e hozzá, hogy újrakezdeném-e...mert a válaszom minden egyes alkalommal NEM lenne. nem, mert Téged szeretlek, nem, mert szerelmes vagyok beléd, nem, mert ezt a rohadt életet, s ha már ennyit szenvedtem, szenvedtünk miatta, VELED szeretném...és nem fogok elgyengülni, mert ennyire én is ismerem magamat...csak nehéz nélküled. és annyira, de annyira hosszúnak tűnik még ez a hat hét, hogy csak na...és ugye jó lesz? és ugye, és ugye?...ugye akkor már nem kell többet sírnom? ugye nem? a Földön nincsen annyi könny, mint amennyi most végigcsordogált arcomon...
Megöl a hiányod...
Szeretlek...
Buksim.

Hát, elment ez a hétvége. Olyan nagyon féltem tőle. Lakodalomban volt, Jánossomorján, a barátosnéjával, ketten, csinosan. Nagyon rossz volt, csak céltalanul lődörögtem már egész nap, nem tudtam figyelni semmire, nem kötött le semmi. Tudtam, hogy nagyon szépre megcsinálják mindenét, hajacskáját, arcocskáját, szempilláját, és tudtam, hogy olyan nagyon gyönyörű lesz, amilyen szép talán a világon sincs több! Sőt, tudom, hogy nincs. És tudtam, hogy egyedül lesz…egy órácskát aludtam talán egész éjszaka, úgy folyamatosan, forgolódtam ágyimban, pocakom gombócban volt, és még amikor el tudtam aludni picit, akkor is olyan dolgokról álmodtam…amiktől rettegve félek, hogy mással van, és mást érint úgy ahogy engem….és borzalmas érzés volt az álom, és utána már emiatt sem mertem elaludni… Ő nagyon édes volt, írt, nyugtatott, hogy ne féljek, nincs rá okom…amit tudtam, de amikor ilyen messze van a kedvese kedves olvasó, ugye sok minden eszébe jut?...hát persze, nekem is eszembe jutott, és nem tudott úgy igazán megnyugtatni engem…pedig még fel is hívott, kedves, szerelmes hangja volt, akkor egy percre megnyugodtam…de aztán vissza ment a party-ba, s nekem annyi volt…rég nem, vagy talán még sohasenem volt ilyen rossz….boldog voltam amikor reggel megírta, hogy itthon, pici ágyikójában aludt, ide közel hozzám…akkor nyugodtam meg picit…de nem sokáig ám, mert elmesélte, hogy az ex barátja bombázza üzenetekkel, és tegnap este is már közös buliba hívta…mert olyan jó volt az a süti…na, akkor megint annyi lett nekem!...néha nagyon szar tud lenni ez az élet…gyűlölöm magam, hogy nem vagyok öt évvel fiatalabb…néha olyan erővel lesz úrrá rajtam emiatt egy kisebbségi érzés (nem csak a kor, hanem egyéb dolgaim miatt is), hogy azt elmondani nem tudom…amikor bele gondolok abba, hogy egy ilyen csodálatosan szép, csinos, jó alakú, szexi, dögös, gyönyörű, elbűvölő és fiatal lány…és még nem cserélt le, és szenved miattam, és egymillió független, fiatal, jóképű meg mindenféle pasiból, 20-at kapna a tíz kis ujjacskájára….kicsit összemegyek ilyenkor, az önbizalmam a béka segge alá kerül, és betegesen féltékeny gondolatokkal gyötröm mindennek tetejébe még önmagam…nem vagyok normális…pedig szeretem Őt, végtelenül szeretem…ma kétszer is elmentem Hegykőre, jól megtúráztattam a gépet, hogy hadd hallják, vagyok még…persze a kutya se szarta le…és most megint olyan rossz érzésem van, mint amikor sütizni volt…félek, félek, minden pillanatban félek attól, hogy elveszítem….pedig küzdök Érte, pedig tisztán, és őszintén akarok élni Mellette…úgy, hogy ne kelljen kitennem olyan dolgoknak, amiken mellettem egyszer már keresztül ment, és nem tudom, a mai napig nem tudom miért, de mellettem maradt…legközelebb nem fog, tudom…ezért voltam ma is beszélgetni egy kicsit, hogy ilyen többet ne fordulhasson elő…felkavart, kemény, érzelmileg nagyon nehéz pár hét áll előttem, de valahogy végig csinálom…remélem, és úgy látom, hogy partnerek lesznek ebben…megnyugodott a légkör, és a hangulat, megbeszéltük, hogy beszélnünk kell az érzéseinkről, és el kell fogadtatnunk egymással, hogy ez nem megy…és ezt ki kell beszélnünk magunkból, a sérelmeinkkel, kisebb nagyobb bennünk maradt tüskéinkkel, bántalmainkkal együtt…hogy többet ne bántsuk egymást, és mindenki kereshesse békésen a saját boldogságát…beszélgettünk a lakás sorsáról, ki merre, hogyan csinálná tovább, mihez kezdene, mennyi pénzt lehetne kivenni belőle, és a garázsból…igyekeznem kell, hogy nem sérüljek nagyon, mert ha kijövök ebből, nekem boldoggá kell tennem Őt…és ha ezen túl leszek, leszünk, nem veszíthetem el majd amiatt, hogy az nem sikerül….nem fogom megúszni sérülés nélkül, de talán Ő segít majd abban, hogy újra teljes értékű lehessek…mert én szeretni fogom, nagyon, mert megérdemli…mert ennyi türelmet, odaadást, önzetlenséget és szeretetet én mástól soha soha nem kapnék…meg fogom őrizni, és vigyázni fogok Rá, nagyon nagyon, és mindennél jobban, hogy majd azt mondhassa, na, ez a hülyegyerek csak megérte, nem is annyira tufa…remélem, egyszer majd büszke lesz rám, és remélem, sok sok évet kapok még Tőle ajándékba gyönyörű éveket…olyat, vagy még szebbeket, mint ez az elmúlt másfél év is volt…én mindent meg fogok tenni azért, hogy így legyen…tudom, hogy lesznek napok, amikor álmatlanul forgolódunk majd ágyunkban, a másik elveszítésétől való félelem miatt…tudom, fogok még fájdalmat okozni Neki, az ilyen délutánok miatt…és csak remélem, hogy nem szakítok mély sebeket ezáltal kicsi szívén, és nem fog sérülni, és az adok-kapok részeként, hogy nekem is fájjon, nem hagy el exért, vagy másért, vagy pillanatnyi örömért….és mint nap közben már írtam, az elveszítésétől való félelmem oly nagy, hogy Érte bármit…s végig is csinálom….ha belerohadok is….lehet nem lesz mellettem, félek hogy feladja…keres egy könnyebb, gondtalan valakit, akiért nem kell megszenvednie, aki….hát nem, nem fog keresni!!!!...mert én leszek Neki!!!!....bármilyen áron….ne hagyj el kérlek, nagyon kérlek….összevissza írok, tiszta lökött vagyok….szép lehetett a péntek esti film, tetszett a sztori, és ahogy megfogalmaztad, gyönyörűen írtál, és…elérzékenyültem, és lejöttek a könnyeim Drága…és valahogy a sajátunkkal azonosítottam a történetet, ahogy Te is, hisz nem írtad volna le…én az szeretném, arra vágyom, hogy valami hasonló vége legyen…bárhol, bárki előtt…csak egy életre szóljon…csodaszépen írtál, nagyon nagyon….és most jössz, és hozol nekem valamit….remélem, nem a pulcsim….azt nem élem túl….SZERETLEK!!!!....csak nem…arra nem is gondoltam….huhhh, most megint pocim gombócban…gyere már….félek…na indulok kifelé….---és nem a pulcsim!!!dejó dejó!!!isteni sütit kaptam Tőle, eddíg tartott!...és valami gyönyörűséget láthattam, olyan nagyon szép volt, annyira szép…és a kis körmei, és szempillái…az arca, a mosolya…szeretem, nagyon nagyon szeretem…és ilyenkor mindig, újra meg újra levesz a lábamról, s én újra meg újra Belé szeretek…imádom ahogy csókol….mmm….remélem nem rabolják el tőlem ma este, nincs az embernek egy nyugodt perce sem…jó volt látni Őt…és jó lesz este újra hallani a hangját…már nagyon várom…na, most megyek, mert rákukkolok még használt autókra, és egy mail-t el kell küldenem, mert még nem is mondtam neki, pályázom, egy Velux állásra! Beszerző, területi képviselői munkakörre! Tezsek egy próbát, ez nem irodai meló, hanem egy kicsit szabadabb az ember, és azt mondják nagyon jó pénz, és szolgálati kocsi, meg minden ilyen cifraság jár hozzá…hát ezért ott hagynám ezt a takony postát! Na de majd meglátjuk, egy próbát megér, ha már behívnak, és beszélgethetek róla is! Ennyi még, ami az újdonság!!! Ennyi írást én most nem olvasok újra, lehet hogy lesz itt ott összefüggéstelenség, helyesírási hiba, de most csak úgy jöttek kifelé belőlem a gondolatok….csók a családnak!!!

És még valami…..

…olyan jó volt látni….
…oly nagyon szeretem…
…oly nagyon hiányzik….

43. nap

...volt egyszer egy fiú, azaz ő már férfi volt inkább, túl a boldog és felelőtlen húszas évein, s túl pár kapcsolaton, amelyeket hivatalosan, sok-sok szempár és mégannyi törvény előtt kötött meg az akkori, éppen aktuális, vagy annak hitt "Igazival"...akikkel hosszó hónapok vagy évek után, de szétváltak útjaik...ugyanis egy idő után rá kellett, hogy döbbenjen, hogy ugyan sokmindenben egyetértenek, ismerik egymás szavait, vagy gondolatait, de elmúlt, kihűlt, vagy talán soha nem volt az az érzés, amelyet a nagyok és okosok, a romantikus filmek netovábbjaként...szerelemnek hívnak...a csalódásokon, a szertefoszlott álmok után nem érezte magát biztonságban senki mellett sem. egyedül bolyongott a világban, nők jöttek és nők mentek az életében, de egyikre sem tekintett úgy, ahogyan a hölgyek az elvárták, vagy éppen szerették volna...aztán egy napon, amikor maga sem hitte, hogy megváltozhat az élete egy pillantással vagy kacér mosollyal, de újra derengeni kezdett számára, milyen is az az érzés, amikor az embert melegség és kimondhatatlan nyugalom és boldogság önti el, ha a másikra ránéz...vele is ez történt.
...a lány, aki már inkább - ugyan majdnem egy évtizeddel fiatalabb volt a férfinál - nő volt, elrabolta a szívét. pillanatok alatt történt az egész. csak egy kis lánybuli, csak egy kis könnyű ital...valahogy így indult az éjszakája, és maga sem hitte, hogy annyi kapcsolaton, melyek között volt ígéretes, de valamiben mégis sántító, vagy pár napos, pillanatnyi örömöt és a hiúságát simogató után megpillantsa azt az embert, akit ugyan nem ismert, nem tudta ki ő...de megbabonázta. elvette az eszét az első pillanattól kezdve. a férfi körülrajongta őt, szerette és végre a nő, igazán Nőként érezthette magát mellette...egy olyan férfi mellett, akinek a múltja ugyan nem patyolattiszta, mert nem ő neki az első nagy szerelem, az első...de most már mégiscsak Ő az első és mindenek feletti számára, hisz' mintha a másik felét találta volna meg, úgy kiegészítették és boldoggá tették egymást.
...és közben teltek múltak az évek, és voltak nehéz napok, és voltak kiabálások vagy sírásban végződő éjszakák, de mindketten tudták és érezték legbelül, hogy ezért - ha bármi áron is - de harcolni kell. feltételek és kétségek nélkül szerették egymást, s közben a nő, mint minden nő...vagy lány...gondolatai, ha nem is gyakran, de néha-néha el-el kalandoztak afelé, amiről minden kislány álmodik...gyönyörő fehér ruha, rengeteg szempár, akik mind azt lesik, hogy a mai napon Ő a legszebb és ez a nap az övé. arról álmodott, hogy világgá kürtöli a boldogságot, hogy mindenki tudja meg, mennyire boldog is ő...nem merte mondani a férfinak sosem, csak apró célzásokat, vagy elejtett félszavakat intézett felé...és a férfi megértette mit akar Ő. tiszta szívéből szerette a nőt, feláldozta volna érte az életét is és közben olyan dolgokba is belement volna, vagy megtette volna a Nő kedvéért, amitől félt, mert már csalódott benne, amitől rettegett, mert mindegyik rosszul, fájósan végződött. de mivel szerette a lányt, hát ha nem is a "szokásos" romantikus módon - letérdelés, rózsa és gyűrű - de elkezdték szervezni a "nagy napot"...
...a nő izgatottan és várakozással teli indult el a nagy napon, a férfi idegesen, rengeteg kétség és kérdőjel között...külön mentek, hisz' azt úgy szokás, nem láthatja a férfi a csodaszép, méregdrága ruhát. a szempárok vártak, a hivatalos emberkék vártak, szólt a zene, a világ tudta, hogy az a nap az Ő napja...de a férfi rádöbbent, hogy neki ez nem kell. neki mégegyszer nem köttetnek muszályfogadalmakat, ő mégegyszer nem áll az elé az ember elé, aki korábbi kapcsolatait már összekötötte, mert érezte, hogy neki nincsen szüksége erre a felhajtásra, erre a puccparádéra...ő csak szeretni szerette volna a nőt, csendben, és teljesült volna a nő kívánsága így is...csak kicsit más keretek között...
...a lány csak várt, és várt az ajtóban. mindenki tudta, hogy valami baj lehet, mert nem lépett be a boldog "még" csak lány...és nem jött a férfi, akivel az életét képzelte és akarta az idők végezetéig összekötni. sírva rohant el. csak a barátnői segítésgével állt újra talpra. közben rengeteg idő telt el, de két külön úton. mindketten őrlödtek a szerelem érzésétől, attól, hogy ugyan talán mindketten hibát követtek el, de szerették egymást. mindketten hibát követtek elm hiszen a nő nem vette figyelembe a férfi érzéseit, a férfi pedig mindent a nő érzéseinek és kívámságának rendelt alá. ugyan kompromisszumokra mindig szükség van...de sajnos ez most nem ott köttetett...
...hosszú, kserves hónapok teltek el, míg ismét találkoztak. a két szempár mit sem változott. ugyan az a mosoly, ugyan az a kacér pillantás övezte azt a percet, amikor ismét egymáshoz simulva figyelték a csendet és hallgatták a szerelem órájának lassú kattogását...és...és nem voltak nagy szavak, és nem voltak drága ételek vagy gyertyák, és nem voltak előre kitalált vagy megírt szavak...csak az az apró kis romantika volt, amiről a lányok álmodnak. csak ők ketten, egyedül, teljesen mindegy, hogy hol...és a férfi letérdelt, és előhúzott valamit a zsebéből. kicsi volt, de mintha a világegyetem összes csillaga benne ragyogott volna. nem, nem abban a kis ékszerbem amit előhúzott...hanem a szemében. és a nő szemében...csak egy apró szó hangzott el, egy aprócska "igen"...de ezzel talán az egész élete változott meg, úgy, ahogyan az álmaiban elképzelte...
...és nem volt hivalkodó, hosszú fehér ruha, de a nő így is a legszebb volt a férfi szemében...és nem volt végeláthatatlan tömeg, csak a legfontosabb emberek, akikez igazán szerettek, a legjobb barátok és a család...és nem volt hajnalig tartó mulatozás, csak rengeteg mosollyal és vidámsággal teli este...és nem tökéletes kirakatéletük volt, tele hazugsággal, megfelelni akarással és érzelemhiánnyal...hanem olyan életük volt, amilyent akkor, szőkén és naívan, igazi kislányként egyszer megálmodott...boldog és szerelmes...
Mindenük megvolt...
...a férfinak ott volt a Nő, a nőnek ott volt a Férfi...
...semmi másra, nem volt már szükségük....
...csak EGYMÁSRA...
...
...
...
...
...
Háttt Kicsi, remélem azért végigolvastad ezt a kis történetet, mégha oly' hosszúra is sikeredett. engem megfogott, a könnyeim potyogtak tőle. a film, amit pénteken néztünk, erről szólt. és ha nem is pontosan így...de talán egyszer az én kis álmaim is valóra válnak...SZERETLEK!!!

Negyvenvalamennyinap még...

Most én is elmondhatom, vagy leírhatom magamról, a bejegyzéseimről, hogy jó régen nem jártam erre. azaz voltam itt, elolvastam amit Babym írt nekem tegnapelőtt...
Éppen egy fogorvosi túrán vagyok túl, hát az összes közül ez volt talán a legkellemetlenebb...még egyszer mennem kell, aztán talán egy időre rendben vannak. jövő 7en meglátogatom még a rendelőt...aztán remélem legközelebb már csak kontrollra kell visszamennem. amúgy még mindig zsibbad az arcom egyik fele, örülnék ugyan ha lassan elmúlna már, ugyanis kezdek éhes lenni...s délután tesóval Sopronba igyexünk, nincs kedvem most semmiféle ottani gyorskajához, hisz' előbb lettem készen az ebéddel, inkább azt választanám.
Édinek is megírtam, hogy mijót csináltam...szívesen főzök, de még szívesebb gyártanék inkább Neki ebédet, vacsit...s a reggelit meghagynám neki, mert Olaszországban is olyan édesen gyártotta nekem azokat a szendókat, hogy boldogan falatoznék inkább ilyen módon...
Tegnap megint egy pocsék napot sikerült kifognunk mindkettőnknek. biztosan velem van a baj, nagyon nehezen...sokkal nehezebben viselem ezt a helyzetet, mint gondoltam volna. az elején olyan egyszerűnek, vagy nem is tudom, hogy hogy nevezzem, minek tűnt...most pedig, ahogyan egyre jobban telnek a napok, közeledik a születésnapom. egyre többet jár ODA vissza...s egyre többször kell, még ha a véletlenek folyamán is, de a "múltjával" valamilyen formában szembe találkoznom...rettenetesen fáj és nehezen viselem. persze, össze kellene szednem magamat, ami mondjuk a hét 7 napjából 5 napon valamilyen szinten sikerül is, de nem mindig. és félek attól, hogy majd egyszer megelégeli ezeket és úgy mehetek az életéből a kis cuccaimmal, érzéseimmel együtt, ahogyan jöttem. és félek az ismeretlentől, holott ez tényleg nem jellemző rám. ha csak belegondolok, hogy nem jön össze, hogy mégsem leszek neki, hogy mégsem lesz Ő nekem...nem tudom elmondani, mit érzek olyankor. nem tudom. keserűséget, fájdalmat, kétségbeesést és űrt. hatalmas, üres, semmilyen űrt. Nélküle...persze, tudom, hogy mindenki pótolható és az élet azért csak menne tovább biztosan valahogyan, de azért nem mindegy, hogy hogyan. egy életünk van, legalábbis egy biztosan van...és ha érzem, hogy valaki nekem az Igazi...nekem Ő az igazi, akkor azért igyekszik az ember harcolni foggal-körömmel...én is ezt próbálom tenni, csak néha alábbhagy a lelkesedés, elborítanak azok az érzelmek, amiket korábban annyira hittem és közben mégsem kaptam igazat értük, és eszembe jutnak a fájós dolgok, amiket kaptam...és talán ezredszer vagy még többedszer mondom, vagy írom le...félek ezektől is. és nem arról van szó, hogy nem bíznék Benne, mert nem erről van szó. bizalom nélkül nulla figura lenne az egész, ami köztünk van, s remélem nagyon, hogy még lesz...csak kicsit ledőltek bennem azok a felállított képek, amik az első egy év folyamán szép lassacskán összeálltak...s most próbálom őket ismét összerakni, természetesen az Ő segítségével. az, hogy akar, az hogy küzd, az, hogy bizonygatja nekem, hogy: igen, jó lesz!, hogy: igen, menni fog!...már egy picivel jobb, de majd akkor lesz valóban igazán az, ha esténként mellettem alszik el, és reggel a kicsi Pumukli-buksijával fog mosolyogni rám...
Menne együtt? Voltak olyan (ha nem is sok, csupán...) emberke, akivel el tudtam volna képzelni kis életem, volt olyan, akivel talán ment volna, de Ő az első, akivel mindezt szeretném is...igazán...
Szeretlek Kicsi.
Csók: Buksim.

Nagyon rég nem írt már nekem, nem tudom, mi lehet Vele. Elment, messze, apukájával, kastélyszállóba. Gyönyörű Kicsikém…mennyire rossz, amikor elmész…nem is hittem volna. Nem volt jó napom, csupa féltés, és aggódás, ott vagy messze az ismeretlenben, nem tudom kik vesznek körül, kik udvarolgatnak Neked, kik akarnak Téged…csak remélem, hogy nem bizonytalanodsz el…félek nagyon…kastély, meg barokk, meg romantika meg hangulat…egy két jobb képű pasi…megbolonduló félben vagyok…nem volt jó napom. Nagyon meleg volt, Harkán jártuk a falut egész nap. Nagyon elégett a nyakim, nem volt nálam naptej, és mos fáj az is…sokat mentünk, szerintem 10km körült baktatattunk. Hehe, az egyik ügyfélnél csengettem. Jött ki, valami alkoholista lehetett, könyékig tiszta vörös ragacsos lé volt a keze. És hiányzott a mutató ujja. Hehehe. Megkérdeztem hogy baleset történt-e. Nem, csak meggyet magozott. Ez vicces volt, azt hittem akkor vágta le. Ő is vigyorgott. Egy másik helyen egy büdös keverék vakarcs majdnem leszedte a gatyámat, annak a gazdája meg értelmi fogyatékos lehetett,mert az meg az ablakban röhögött, és azt mondogatta, hogy nem harap. Mondom eeeez?....büdös dög, betojtam ám tőle. Hamar eltakarodtam onnan. Olyan fél hat körül már itthon voltam, jó volt rövidnacira vetkőzni. Kipakoltam kisautómat, mert holnap megveszik. Jó sok kacat volt benne:) sajnálom ám egy kicsit, hálás kis jószág volt, 45ezer km-t gyűrtünk le együtt egy év alatt. Igaz a rohadék párszor szarban hagyot:(Sümeg és Pécs között, Firenze kellős közpén:))emlékszel…de jó volt…édesen segítettél, és nyugtattál, ezer autó, és mi a füstölgő motorban nyakig:)milyen édes éjszakát töltöttünk aztán Velencében…mennyire hiányzol…olyan nagyon rossz Nélküled…csak csücsülök kisszobámban, és folyamatosan Rád gondolok…mi lehet Veled, mit csinálhatsz, kik vesznek körül…ha meg arra gondolok, hogy esetleg welness fürdőt vesztek, és édes gyönyörűséges testeden más pasik legeltetik a szemüket…nem kívánom az érzést senkinek…várom már, hogy újra itthon legyél, hogy leshessem a telefont mikor hívsz, vagy mikor hívhatlak végre, s hogy tudjam jól vagy és….és még túl kell élnem egy lagzis hétvégét is…ebbe inkább most nem mennék bele. Talán majd péntek este újra kifejtem…most még kicsit előveszem a gitárom, nézem az esti meccset, és várom aggódva, hogy írj nekem…ugye haza jössz hozzám, ugye kellek még, ugye nem másra mosolyogsz oly szépségesen…de biztos többen kapnak ma este belőle…biztos ott sündörögnek apukád körül, hogy nyálcsorgatva bámulhassanak Téged…és biztos be is próbálkoznak többen, és csak remélem hogy…ugye nem, ugye nem….ugye….félek, féltelek….rossz nagyon ez így….szeretlek….végtelenül….

48

...köszönöm...bár valójában nem az bánt, hogy nem írtál, hogy ez is csak egy ígéret volt a sok közül, s most megkaptam azt...nem az...a hiányod az. ami ezt váltja ki belőlem...mi lesz, ha...???
...szeretlek...

„ A lemenő nap nem búsít engem, ha jelen vagy, tündöklő szemeidnek fénye mosolyogván,
a legsűrűbb éji homály is eloszlik előttem.
Vajha jelen volnál mindég. A legkisebb táj ingerlő szépsége csak akkor tölt el örömmel, amikor azt kék nagy szemeid szépítve előmbe tükrözik; a kristálypatak úgy kedves csak előttem, hogyha gyönyör – képed láthatom kiragyogni belőle.
A bágyadt szellő langyos fúvalma csak akkor enyhít meg, mi üdén avval lehed olvad össze.
A berek árnyaiban zengő víg fülimüle édes éneklése csak úgy bájol meg, hogyha öledből hallhatom azt, s ajkaid lágy hangját csengi követve.
Oh, hidd el, úgy nem örül fecske tavasznak, sem rétnek méh, mint én látásodnak örülök. Oly igen a vidám őz nem kedveli ligetjét, amint én Téged gyönyörű szép lányka szeretlek.
Sűrű csókok közt forró szerelemre hevülvén a hív gerlicepár oly édes kényre nem olvad, mint én, hogyha fejem havazó kebledre hajthatom.
Oh, szép lányka, hű szívem fog verni érted örökké.”

Szentmiklóssy Alajos
(Myrtil, Chloe)

….szeretlek Téged Kedvesem….tudom hogy vártad, éreztem…fontos vagy számomra, és nem egy újabb nem teljesült ígéret volt, hogy írok…csak dolgoztam valamin, ami lehet hogy majd sokkal nagyobb örömet fog okozni…s minden pillanatban Te jártál a buksimban, és azért ügyeskedtem, hogy Neked örömet okozhassak…bocsáss meg, ha fájdalmat okoztam azzal, hogy hiába vártad hogy írjak, de hidd el, kicsi szívemben itt voltál velem….s ez már így is lesz mindig…mert nagyon, nagyon mélyen benne élsz…onnét már ki nem törölhet Téged semmi, és senki….gondolj néha erre, ha ott messze leszel, s én nem lehetek Melletted…s akkor talán haza jössz hozzám…


….szeretlek….tiszta szívemből szeretlek Téged….

Még mindig 49

És még mindig ugyanannyi bejegyzés. annyira nagyon vártam a mai kis irományodat, amit tegnap ígértél...de minden hiába. úgy látszik ez is csak egy volt a sok közül. egy ígéret, ami ugyan nem sokminden, de én vártam rá. talán azért, mert holnap nem tudunk beszélni este, szundika előtt...s talán azért, mert annyira rossz Nélküled, s mert olyan rossz érzéseim vannak. vágytam pár bátorító - de őszinte - szóra, vagy mondatra...mindegy ám, nem nagy dolog, biztosan én hozok ki belőle sokat. gondolom neked is ezer felé jár az agyad, pont az én hülyeségemmel miért kéne törődnöd...nem akarok nyávogós Kicsilány lenni, vagy maradni...csupán nehezen és meglehetősen rosszul viselem azt, hogy az az ember, aki mellett - mert ez az őszinte - el tudnám képzelni kis életem, a hétköznapok minden jó és rossz dolgával együtt, kilépve néha akár ebből a néhai rózsaszín felhőből, s közben még mindig tisztán, és igazán és szívből szerelmesnek lenni...beléd...úgy, ahogyan majdnem negyedévszázados szívecském még nem érzett...és esténként hallgatni, ahogyan szuszogva alszol el, vagy éppen szöszi buksimmal szorosan hozzád bújni, hogy reggel a Te arcod legyen az amit megpillanthatok...szóval így, hogy - ha magunk állította szabályok között is, de - nem láthatlak, nem érezhetlek, nem mondhatom el igazán, ha valami fáj, vagy csak örülök annak, hogy látlak...így nehéz. így fáj és rossz...és reménytelennek tűnik még az is, ami valójában talán nem az...talán...talán egy örökkévalóság ez a hátralévő 7 x 7 nap...
Szeretlek.
Buksim.

49

Szeretlek.

Csak egy kicsit...

CSak egy kicsit írok ide, gondoltam kiírom magamból, mert ha este felhívsz, talán a sírástól majd nem hallod a szavaimat, s így talán a sírást is megelőzöm. azaz nem, mert már most, s a bejegyzésed olvasása során is folyamatosan potyogtak a könnyeim...de igyexem rendbe,szedni, vagyis inkább összeszedni magamat és majd erős leszek meg minden...meg ilyesmi...
...és remegve vártam az üzenetedet délután, hogy hazaértél, hogy mi történt, hogy ismét olyan sokáig voltál ott...minden egyes találkozód kiszakít egy pici darabit belőlem belőled. nagyon-nagyon fáj, holott tudom, és fel kell fognom, hogy csak így lehetünk, lehetek Veled talán egyszer végre IGAZÁN. úgy, hogy nem kell senkinek sem számot adnom, adnunk arról, hogy mikor, és merre voltunk...hogy nem fog a pocakunk görcsbe rándulni egy-egy telefoncsörrenéskor, vagy ha éppen elhúz a ház előtt egy autó...és nem kell folyamatosan nézelődünk azért, hogy éppen ki és mikor és hogyan lát meg minket...annyira vágyom erre...nem nagy dolgok, másnak, aki nem tudja milyen ez, fel sem tűnik az érzés, az a nyugalom és biztonság amire vágyom...és addig, amíg nem tudtam, hogy valójában milyen érzés is ez, én sem becsültem meg. természetesnek tartottam és aztán egyszer csak rá kellett döbbennem, hogy éppen azok a legnagyobb és legjobban becsülendő, vagy éppen olyan dolgok, amelyekre különösképpen vigyázni kell...amikor azok nincsenek. amikor az ember olyan természetesnek veszi mindazt, ami egyszer csak hirtelen szertefoszlik és bárhogyan is erőlködik, nem jön hipp-hopp egy szóra vissza...
...nagyon remélem, és hiszem is...talán...hogy ezek a találkozók, ezek a beszélgetések alatt azért nem rendeződik annyira ez a "viszony", hogy aztán én kerülök ki a képből. el sem tudod képzelni, hogy mennyire félek ettől és mennyire megvisel ez a dolog, ez az érzés. még egyszer ennyi. még 50 nap...és közben nem tudom elképzelni, hogy mi fog majd akkor történni. örülök annak, és valahol boldog is vagyok azért, mert te legalább érzed, hogy menni fog, hogy elsimulnak a viszályok és egyszer újra lehet normális életünk. vagy inkább lesz normális életünk...mert erős jelző lenne azt mondani, hogy "újra"...hiszen a múltban volt hazugság és egyéb nem egy kapcsolatba illő "elem" is...talán majd most...MOST? miket beszélek...talán majd akkor, ha letelik ez az 50 nap, talán ha...
...és boldog voltam veled tegnap éjjel, de végtelenül fáj a találkozások "milyensége", a bújkálás, a rettegés attól, hogy valaki talán észrevesz...és...én voltam már ilyen helyzetben...fiatalon ez nagyon mókásnak tűnt, amikor még nem akart az ember komoly dolgot, amikor még büszke volt magára, mert ő ezt megteheti, s mert van annyi esze vagy van olyan fifikás, hogy összejön így, ilyen formában is...de most, most, hogy igazán szerelmes vagyok, hogy bármit megtennék Érted...így fáj, hogy nem tudja senki, hogy az enyém vagy...remélem...s nem lehetek rád büszke, mert nem vagy az oldalamon, és nem tudok Rád bármikor, mosolyogva, huncutul felpislogni, mert nem vagy mellettem...fáj...és az elvesztésedtől való félelem...sosem fog elmúlni...
...
Szeretlek.
Varázslócipősbuksimanó.

Tegnap megint láthattam. Jött értem, tízkor. Sokáig azt hittem, nem akar látni, nem akar bújkálni, nem akar engem. Aztán írt egy üzenetet. Abban a pillanatban megváltozott bennem minden. Újra voltak színek, éreztem az illatokat, valahogy értelmet kapott minden. Hevesebben kezdett verni a szívem, a pocim mint az első randi előtt, remegve össze-összerándult. Várakozás, vágyakozás ébredt bennem, látni, érezni, érinteni akartam Őt. Nem tudja, milyen nagy örömet okozott nekem, nem tudtam megköszönni szavakkal. Néha csak némán bújtam Hozzá, öleltem, szavak és hangok nélkül csókoltam, simogattam, szerettem Őt. És megint gyönyörű volt. Pici balett cipellőjében jött mellettem. Eszméletlenül jól állt Neki. És az a fehér farmer. Nincs még egy ilyen csodálatosan szép Kicsilány ezen a Földön. Tudom. Annyira édesen nézegetett, pislogott fel rám, mert a cipellő lapos sarkú, és emiatt picit lejjebb került BuksifejecskéjeJ De ahogy nézett rám, ahogy mosolygott, ahogy magához szorított…ezekért a pillanatokért érdemes élni, és küzdeni, igen!!! És kívántam, végtelenül, és éreztem ahogy vágy ébred Benne is, megváltozott a lélegzése, kihúzta magát, megfeszültek azok a gyönyörű mellecskéi, és úgy csókolt…ahogy engemet még soha, soha senki sem!!!...oly édes a csókja, elvarázsol vele, és oly finom, érzéki…és amikor hozzám ér…szeretem Őt…mindennél jobban!!!...csodálatosan szép éjszaka volt…aztán ma feladatot kellett ellátnom. Tudom, hogy ezzel még jobban bántom Őt, de kell, muszáj, hogy rendezzem az életem, mert ha nem teszem, el fogom veszíteni. És azt nem szeretném, azt nem, mert azt én talán túl sem élném. Nem hoztunk világokat megrengető döntéseket ma még. Ellenben kezd nyugodttá válni a légkör, és a hangulat. Mintha mindketten kezdenénk feldolgozni, megérteni, hogy igen, van ilyen, hogy az életre szóló tervekből néha valami más lesz. El kell érnünk azt, hogy ezt elfogadva, békében engedjük el egymást. És ma tudtunk beszélgetni, és menni fog. Nem vádaskodott senki, nem hibáztattuk egymást, nem kiabáltunk egymással. Megbeszéltük ki mit csinál, mik a problémái az életben, hogy éli meg a helyzetet, hogyan él. Általános dolgokról beszélgettünk. Lassan azonban, ha ezt a hangulatot tudjuk tartani, meg kell beszélnünk az életünket közvetlenül érintő kérdéseket is. Ez lesz a legnehezebb része, de úgy látom, és azt érzem, hogy menni fog. El fog engedni, hagyni, hogy boldog lehessek, s én is elengedem. Nem sokat voltam, és a garázst kezdtem el rendbe rakni, mert ott nagyon csúnya világ van. És ha kell adnunk, szeretném, hogy normálisan nézzen ki, hogy eladható legyen. Ott dolgozgattam egy kicsit még, miután beszélgettünk. Le kell festenem a kaput, az ablakot, és a gerendákat is, megcsinálom valamikor, szükséges. Ezzel kapcsolatban ennyi. A lakás az rendben van, az ablakokra ráfér a festés, de azt nem én fogom megcsinálni. A garázst azt bevállaltam. Már több mint egy órája itthon vagyok, de nem ír nekem a Kedves, pedig küldtem Neki üzenetet, hogy ne féljen, nem kell félnie, mert szeretem!!!...Biztosan még Cirákon van, vagy Endréden, vagy már otthon. De remélem, hogy jól van. Nagyon aggódom ám mindig Érte. Nem is tudja mennyire féltem minden pillanatban, el sem tudja képzelni, nem tudja. És holnap után elmegy két napra, kastélyszállóba, az apukájával…mit csinálok én???meg fogok bolondulni…megbízom Benne, őszintén, de mindig félek…olyan gyönyörű, olyan fiatal, vidám és mosolygós…rettegek, rettegek…hogy egyszer csak jön valaki, aki más, jobb, gondtalanabb és fiatalabb lesz nálam, és én akkor már nem kellek majd Neki….én ettől nagyon-nagyon félek…és egy ilyen kastélyszállóban csak egy icipicit gyengüljön el, vagy a hangulat, a feeling varázsolja el egy fekete hajú öltönyös, jóképű Audis személyében, vagy mit tudom én….rossz az ismeretlenre gondolni, mert annyi rossz, félős gondolatot juttat eszembe…nem tudom elmondani mennyire rossz ez…és arról a dög lagziról még nem is szóltam egy szót sem. Tudom miben megy, tudom mennyire észbontóan csinos, dögös és gyönyörűséges lesz, és ott lesz egyedül, teljesen egyedül, ragyogóan szépen, elbűvölően szépen…ha lesznek olyan pasik akik vakok, ők nem fognak Rá nézni…de ilyenek nem lesznek, és minden kisköcsög Rá fog hajtani, tudom…és már most utálom, hogy legeltetik a szemüket majd, és Ő mosolyogni fog rájuk, mert mindig mosolyog…gyönyörűen mosolyog…és meg is érintik majd biztos, meg minden, mert táncolni fog eggyel vagy kettővel biztos, mert lesz olyan is aki majd tetszeni fog azért Neki, mert pici borocska után a pasik jó fejek akarnak lenni, lehet lesz is aki az lesz… és akkor…megőrülök!!!!....nem hiszi el, de megőrülök…mert szeretem, szeretem, végtelenül!!!!!!....és féltem, el sem tudja képzelni mennyire….most már nagyon várom hogy írjon nekem, mert kezdek aggódni, hogy mi lehet Vele….remélem nem meglepi sütit sütöttek Neki ma is. Mert én nem tudok sütni, és így nem tudom meglepni...de boldoggá akarom, és…boldoggá fogom tenni…..már csak ezért fogok ezután élni…hát én most nem tudok többet írni, amit szerettem volna, az kijött belőlem….azt azonban nem tudom elégszer elmondani Neki…hogy tudja, és érezze minden pillanatban, bárhová, kastélyszállóba, vagy lagziba sodorja is az élet….hogy SZERETEM!!!!!....s ha eszébe jut, talán nem akar majd mást…mert ha most fájdalmat is okozok Neki, azért én szeretni nagyon-nagyon tudok ám….és fogom is szeretni…egy életen át!!!!....

Csókollak Édesem!!!!

P.S.: SZERETLEK!!!!....

50.

...éppen gép előtt csüccsenve, mert kínomban sajnos már mást nem tudok csinálni, és várok arra, hogy jelentkezz...ezek a percek a legrosszabbak...amikor csak várok, és várok...és olyan volt ez az elmúlt 50 nap és, és még majdnem pontosan ugyanennyi hátra van...
...szeretlek Kicsi...nagyon-nagyon szeretlek...és ahogyan írtam, vagy talán már mondtam is...nekem Te vagy a Mindenem...
...várom, hogy jelentkezz...várom...
...csókica...
Buksim.

51 days

Egy kapcsolat igazi próbája, hogy bár nem értünk egyet, nem eresztjük el egymás kezét.
Alexandra Penney

Az emberek a sötétben mihez kezdenek Volt egy kis lámpásom, de az is elveszett Kinyújtom a kezem, hátha te is azt teszed Együtt akarok lenni a sötétben veled.
Neil Gaiman

Az az igaz szerelem, amely mindig egyforma marad, akkor is, ha mindent megtagadnak tőle.
Johann Wolfgang von Goethe

***

"Ha nem maradsz sokáig távol, itt foglak várni egész életemben. "
Oscar Wilde

"Attól kezdve, hogy a sötét éjszaka véget ért, már késő lett volna bármit visszautasítani, végérvényesen beléd szerettem."
Marguerite Duras

52 nap...azt hiszem...

...már egy csomó mindent kitöröltem innen, párszor már írtam ide a mai este folyamán. volt köztük rossz, és volt köztük jó is. olyan volt, mint ez az élet...pocséknak tűnt, mégis volt benne valami szép, valami olyan, amiért mégiscsak érdemes...
...amúgy meg tökmindegy, hogy mi volt...mert úgysem tudnám már elmondani vagy éppenséggel leírni azt...igazából a lényeg, hogy hiányzol Édim. nagyon-nagyon...és jön a hétvége. és jön MÉG EGY HÉTVÉGE, vagy jön MÉG EGY NAP...vagy jön MÉG EGY ÓRA...vagy MÉG EGY PERC...teljesen mindegy. NÉLKÜLED jön el...
...hiányzol...
...és boldogan számolnám vissza a napokat, a perceket, ha tudnám, hogy pontosan mennyit is számoljak...hiányzol Baby...
...szereti...

Csak egy gondolat...Neked...

Kicsinek!
…
Nem kell félned, nem kell összerándult pocival végigolvasnod…csak ahogyan jöttem ma munka után hazafelé, ahogyan sütött szembe a napocska és olyan nyugalom volt mindenfelé (vagy csak azt akartam hinni, hogy az van J), valahogyan elkezdett járni kis buksim, s benne a sokféle színes gondolat…
Visszagondoltam arra a pillanatra, vagy inkább azokra a pillanatokra, amikor sokan mások biztosan átgondolták volna, hogy egy ilyen kapcsolatot, egy olyan dolgot, mint amilyen a miénk volt, vagy amilyen a miénk, egyáltalán érdemes-e folytatni, vagy érdemes-e ilyen kilátásokkal (most a korábbiakról beszélek), érzésekkel azzal kapcsolatban, hogy ebből mi „sülhet” ki, egyáltalán jól végződhet-e…
…nekem például, egy pillanatra sem ötlött kis agyamba, hogy abba kellene hagyni, azért, mert mondjuk nem bírjuk ki…el sem kellene „újra” kezdeni, mert túl bonyolult és fáradságos…
…nekem soha, még egy icurka-picurka pillanatra sem volt kérdés az, hogy Veled akarom a jövőt…lehet, hogy ez most túlságosan félelmetesen hangzik ez Neked, magam is megijedtem korábban, amikor ilyen gondolataim támadtak, vagy éreztem őket…hiszen ez számomra valami teljesen új…
…és egy pillanatra sem éreztem azt, hogy „fenébe a kínlódással, a pokolba azzal, hogy nekem esetleg várnom kell Valakire, aki aztán…”…soha nem jutott eszembe…hiszen természetesen nekem is vannak álmaim, ahogyan minden egészséges embernek, nőnek…és persze, hogy vannak a vágyak között olyanok is, amiket talán Te már nem tartasz annyira „jó dolognak, vagy éppen nem vágysz már rá”…de Nekem ezzel együtt is kellessz…
…és nem tudom miért, de annyira természetes számomra az, hogy Veled és Együtt…ne haragudj ezek miatt rám kérlek…ne haragudj, ha lerohantalak a kis gondolataimmal, érzéseimmel, vagy ez így egyszerre túl sok…én csak ezen a számomra annyira természetes dolgon gondolkodtam ma el, hogy a legtöbb embernek ezerszer át kell egy ilyent gondolnia…nem tudom…tényleg bocsi, ha megijesztettelek ezekkel a gondolatokkal…csak úgy éreztem ezt le kell valahova írnom, tudnod kell Neked is…hisz’ rád is tartozik…
…talán nem függ annyira össze azzal, aminek kapcsán ez az egész eszembe jutott, hogy „kamu vagy nem kamu” ez az egész…Tőled…csak remélni tudom és bízok benne, Benned, hogy nem az…szeretlek Téged…és szeretnék Tőled most majd én egy esélyt, amivel talán boldoggá tehetlek Tégedet…mert akármit is mondasz, azért megérdemled…minden korábbi élet, vagy tett és minden ellenére…a szerelem vak…ha vak nem is vagyok, de szeretlek…szerelmes vagyok Beléd…és az érzés ismeretlen, és gyönyörű, bár fáj és kínoz is egyben…de soha, soha-soha semmiért nem adnám és nem cserélném el semmire, nem adnálak semmiért, és Senkiért…lehet, hogy még Kicsilány vagyok a magam majdnem 25 évével…de…szinte már majdnem felnőtt Kicsilány, aki pontosan tudja, hogy mit akar…
…TÉGED…és Melletted…és Veled…
…
Hátt, nagyjából ennyi lett volna, amit mondani, azaz írni, tudatni szerettem volna Veled.
…
Szeretlek Édi.
…
Pussz: Buksim.

***

Van, hogy eljön az a pont, hogy egyszerűen csak szerelmes vagy valakibe. Nem azért, mert az a valaki jó vagy rossz, nem azért, mert valamilyen. Egyszerűen csak szereted. És még csak azt sem jelenti, hogy onnantól fogva ásó, kapa, nagyharang. Ahogy azt sem, hogy soha nem fogjátok megbántani egymást. Egyszerűen azt jelenti, hogy szerelmes vagy, szereted szívedből. Néha azért, amilyen, néha pont annak ellenére. És tudod, hogy az a valaki is szeret téged, néha azért, aki vagy, néha meg pont annak ellenére.

Laurell Kaye Hamilton

...szereti...

54 nap...

Bizonyám! már "csak" vagy "még" 54 nap a 25. születésnapomig. igazából nem tudom, hogy várjam-e, várjam-e azt, hogy végre együtt lehetünk, mindenféle bújkálás, veszekedések, és egyéb dolgok miatt...vagy megy tovább így, ilyen nehezen, hiányzósan és fájón minden, ahogyan eddig..nem tudom, hogy mi lesz, csak remélni tudok, hogy valami jó. ennyi rossz után talán már csak jó következhet...remélem...
És Drága! köszönöm a tegnapi kis bejegyzést, mert mosolyt csaltál vele pofimra és kicsi szívem is örült Neked, neki nagyon!
Gondolom Te már dolgozósban vagy, reggel írtam Neked üzit, de sajna még nem válaszoltál rá...remélem jól vagy, s minden rendben veled!hidd el, hogy én is aggódok Érted minden pillanatban, hisz' ugyanannyira féltelek, mint Te engem. talán én sem, de te sem vagy tisztában az adottságaiddal...imádlak egyszerűen! minden pici porcikádat szeretem! és egy-egy rosszabb napodon is, nekem a világ legjobb pasiját jelentetted...és jelented most is! nincsen olyan dolog rajtad, amiben kifogást tudnék találni. egyszerűen nincsen. nincsen tökéletes ember - sajna még én sem:-) - nekem Te mégis az vagy. semmit nem változtatnék meg rajtad...tudom, hogy ezt senki sem kérdezte tőlem, csak gondoltam leírom, hogy tudd. és akárcsak Te, én sem vagyok megelégedve magammal...holott tegnap is úgy néztél rám a dolgozóba, mintha legalább teljes pompámban, kisestélyiben virítottam volna ott Veled szemben...és el sem tudod képzelni, hogy mennyire jó érzés, hogy így nézel rám, hogy így el tudlak varázsolni....és amiket az üziben utána, vagy kis blogbejegyzésedben írtál...hát köszönöm...
...és közben félek, hogy egy ilyen kis kincs, amilyen nekem Te vagy, elveszhet, vagy elveszíthetem...hát mindennél jobban félek ettől...mi lesz ha jön még egy ilyen szemtelen, szöszikis Kicsilány és elcsábíti a mosolyával, a hatalmas kék szemeivel és pislogásával? mi lesz akkor? sohasem fogom azt érezni, hogy nem veszíthetlek el...de talán ez a normális, hiszen nem megszerezni a nehéz, hanem megtartani. de minden tőlem telhetőt megteszek majd azért, hogy boldoggá tegyelek, mert megérdemled. annyi jóság szorult beléd és annyi szeretet...hogy ezt én mér nem akarom elengedni. és talán ez a szerelem, hogy annyi hazugság, és annyi eltitkolt dolgod után is tudom ezt mondani Rólad, Neked...mert igen! szeretlek Téged! és ha azok közül, a "pécsi ígéretek" közül már egy is teljesül...talán nem lesz olyan boldog Kicsilány a Földön. lehet, hogy most ezek túlzóan hangzanak, vagy hiteltelenül...de így van. így érzem. ismersz annyira, hogy nem mondok olyant, vagy nem írok, hangoztatok olyant, ami nem igaz vagy nem érzem száz százalékosan azt...most érzem. és eddig is éreztem...ha ezeket az érzéseket nem is az első pillanattól, de a másodiktól mindenképpen éreztem;-)
És büszke vagyok Rád nagyon, hogy Mártánál, azaz magaddal, vagy a buksidban kavargó dolgok helyre tételével ilyen jól haladsz...büszke vagyok Rád. bizony. tudom, hogy ezek az elkövetkezendő hetek, talán még nehezebbek, még embertpróbálóbban vagy kapcsolatpróbálóbbak lesznek számunkra, de számomra mindenképp. nehezen viselem, ha oda mész, ha...de muszály megértenem, hogy ezek nélkül a dolgok nélkül nem lehetek boldog Veled, nem lehetsz velem IGAZÁN. minden pillanat fáj, és nem csak az, ha nem velem vagy, ha mással beszélsz...minden pillanat, amelyet nem veled élek át...mindegyik...és ne haragudj kérlek, hogy annyiszor megkérdeztem az utóbbi napokban, azaz megkértelek arra, hogy többet ne hazudj, ezután csak az igazat...csak tudod, több hazugságot, később megtudott dolgot vagy eseményt, helyszínt vagy kimondott szót szerintem már nem tudna elviselni a kicsi lelkem. én még igen, de akkor annyira megrendüne a Feléd táplált és újra összerakott és építgetett bizalmam, hogy talán soha...soha többet nem lehetne teljes többé...ugye értesz engem? és ismerned kell annyira, hogy elmondhatod, ha valami fáj, hogy elmindhatod, ha valami nyomja kicsi szívedet...s azt is, ami nekem talán fájós vagy sírásra késztet, csak ne hazudjál többet kérlek. minden erőmmel azon vagyok, hogy újra, teljes mértékben bízzak Benned, és ez az egész...ez a "helyre teszed a dolgokat" és "új lappal indulás"...mind mind olyan dolgok, amielyek nagy mértékben segítenek talán abban, hogy ismét úgy bízzal Benned, mint az elején. talán nem annyira vakon...de igazán. értesz engem Kicsi, ugye?
És vágyok Rád, várok Rád...mert hiányzol. és a szombati találkozások, csak töredékei annak, amire igazán szükségem lenne Belőled. amennyire igazán szükségem lenne Rád...titkon azt remélem, vagy abban bízom, hogy egyszer talán az is eljön, talán egyszer a Kicsilány álmai félig-meddig, vagy talán teljesen valóra válnak...de addig, addig igyexem kibírni, és nem feladni, és igyexel Te is kibírni és megcsinálni...és akkor a "tiszta lapon" elindulunk...remélem együtt...
...
Háttt, azt hiszem most ennyit írok, ennyi kis gondolatomat jegyzem le ide, Neked. délután fogdoki, de a múltkori hősies helytállásom óta már nem is félek annyira, mint akkor. azért most is parázok, de majd összeszedem magamat...;-)
...
soxor csókollak Drága és ne feledd: szeretlek Téged! hisz' a Mindenem lettél...
Buksim.

Hát, újra itt, nagyon rég nem jártam már erre, mondta is nekem az Édes, és én megígértem Neki, hogy írni fogok. Pedig annyi időm minden nap van, hogy rákukkoljak az oldalra, de írni nem mindig. Nem is akarta elhinni egy egész napos irodázásom utánJ Pedig így van ám, nem vágom át, nem hazudok Neki. Már régóta, és nem is fogok többé, mert akkor elveszítem. És abba belepusztulok. És NEM AKAROM elveszíteni!!!!...mert SZERETEM!!!...ma sokat jöttem mentem, nem rég értem haza, és nagyon jó, mert nagy eső volt, és egészen felfrissült a levegő, és ezt szeretem. És ma láttam ŐTJolyan nagyon szép volt…annyira csinos, elbűvölő és gyönyörű….ujra Beleszeretettem…nem mintha elmúlt volna egyetlen pillanatra is, de ezt így szokták a szerelmesek mondogatni…én meg az vagyok!!!…és kívántam, nem tudom elmondani mennyire…ahogy rám nézett, s mosolygott, és Magához szorított…és az a kis top Rajta…az édes feszes kis mellei….a formás csípője, feneke…mmm…megbolondítottJ!!!nehezen koncentráltam újra a munkára!és meghívott engem szemöldök szedésre, rám nézett, és vette is fel a telefontJJháttt, kutyavilág volt ott, az biztos, már alig láttam tőle, meg húzta előre a bukómatJnagyon édes volt!és milyen csini lett a hajacskája!!!nagyon dögös, és jól áll Neki, ahogy az a napszemüveg is…hihetetlen milyen csini benne!!!de aztán most nagyon benne van a hátsómban a félsz ám…mondjuk mint mindig, mert rettegek attól, hogy valaki jön majd, akit érdekesebbnek talál, jobb képűnek meg nagydumásnakLés engem akkor lepattint majd…rettegek ettől, azt nem élném túl…de most más bajom is van, mert a jövő héten két napot egy hotelben Bécsben!!! L tölt, apukájával, ami engem annyira nem nyugtat meg, mert tele lesz a hely fiatal, jómódú, jóképű, sikeres üzletemberrel, akik majd meg akarják tudom szerezni…mert csak aki vak, meg nincs töke, az nem akarja ŐT…. Lés ott a hotelben, közös vacsora, meg beszélgetés meg….meg,meghülyülök….és akkor még ott van az a nyamvadék lakodalom is!!!ott megint sose tudom meg néhány pohár bor után kivel táncol majd, ki szorítja magához, kihez simul majd hozzá… LLsose, és ebbe beleőrülök, ha csak elképzelem hogy valaki Hozzá ér, vagy Ő máshoz, úgy ahogy csak hozzám…vagy csak másra nevet, mert biztos nevetni fog, és a sok öltönyös buzinyakú meg csak Őt akarja majd…én kész vagyok, és nem tudok, már most nem tudok megnyugodni ezek miatt!!!én nem tudom mi lesz, lehet DénesfaLde hát meg kell bíznom Benne, mert tudom ám hogy szeret, és én is nagyon szeretem ŐT!!!....talán nem kell Neki majd más, talán nem akar mással…és talán megmarad nekem…nem szeretném elveszíteni…nem, nem, soha már!!!!....Ő nekem a MINDENEM!!!!....

Hát ennyi jutott hirtelen bele kis eszembe, és remélem egy kis mosolyt tudtam csalni ezzel a pár mondattal az arcocskájára…ami olyan végtelenül gyönyörű…..

Szóval, csóók a családnak, megyek zuhanyozni, és pusszantó mindenkinek!!!

De főleg, és CSAK…NEKI!!!!


….SZERETLEK!!!...