Most munkában...

Na igen. most munkában.
hát valami ilyesmiről beszéltem, hogy már megint ez az átkozott vasárnapi meló...no de sebaj!
süt a nap, tök yo idő van odakint, és még a kedvem is egész jó...holott alvásból ma nem jutott túl sok, de nem reklamálok. remélem jövő 7végén mellette ébredhetek fel...legalább 7végén...bár a 7köznapi, félig alvós, koboldbuksi látványa sem riaszt vissza. sőőt. imádom:-)
kicsit olyan ez a blogozás, mintha napló lenne. bár ha belegondolok, ez az is, csak a net és egy jelszó őrzi, és nem az asztalfiókba zárt könyvecske...
előbb kaptam üzenetet, amelyben leírta, hogy mennyire félt...ha tudná, hogy én mennyire féltem. ugyan persze, jól esik, hogy féltékeny, és védeni akar és félt, de görcsbe rándul a poccom, ha csak arra gondolok, hogy más ér hozzá, hogy máshoz ér hozzá, hogy máshoz megy, hogy mással van (ha csak szimplán is), ha mást hív fel, ha...ha...
csak remélni tudom, hogy egyszer majd észre veszi, egyszer majd felnő, és feltűnik neki, hogy mennyire szeretem. és ez nem holmi fellángolás, vagy átmeneti örömforrás...azért annyit éltem már, hogy tudjam, ez nem az...remélem hamarosan belátja, hogy menni fog ez...belátja, hogy le kell azt a "régi"-t zárni, hogy boldog lehessen...aztán azokon a buktatókon, kacskaringós úton, ami jön, ami még előtte van...ami még előttem van...majd valahogy biztosan végig megyünk...én nem ismerem a lehetetlent...vele pedig meg fogom ismertetni azt, hoyg olyan nincs...
hűhha, azt hsizem most aztán tök yok feelsleges dolgot összehordtam.
lassan be is fejezem, a - ahogyan elnézem - saját magamnak és talán neki írt blogrészletemet...
és még mindig mosolygok...mert remény az mindig van, és soha, de soha nem fogom feladni...az nem is én lennék;-)
na, irány a délután, hamarosan remélem ebéd...s egy látogatás, ami...majd meglátjuk. rég' nem látott ismerős köszön be. ennyi. ez ennyi. és ez neki, a Nagygyereknek szól, hogy tudja, hogy vegye észre, hogy nekem mindenki más: "ez ennyi"!
hmm?
Na csók a családnak...