Mmmmmm...

Ez ennyi. épp azon tanakodok, hogy hányféleképpen használhatja ki az ember a technika adta határtalan lehetőségeket, és milyen módon tud vagy éppenséggel nem tud azokkal megfelelő módon élni. gondolok itt pl. a szoláriumra, vagy éppen hasonló szépészettel kapcsolatos kis találmányra. mert amikor az ember lánya azt hiszi, hogy igen, ennyi már belefér és pici pofija vagy éppen habteste is elbírja, örömmel tölti el, hogy igaza is van. aztán csak másnap reggel döbben rá, hogy lehet, hogy mégsem. lehet, hogy mégiscsak sok volt. node sebaj! az optimista női lélek nem azt taglalja, hogy mennyire piros, mennyire nem kellen az utcára kitenni csini kis tappancsát, hanem, hogy majd holnap mennyire szép lesz. vagy holnapután:-)

szóval nagyjából ennyit a tegnapi és a mából eltelt nap történéseiből...

tegnap-hatalmas műgonddal-beállogattam, egy-most a reklám kedvéért nem kiírandó-biztosítócég régi borítékjára, és a szőke hölgynek valószínűleg már nem felhasználandó papírra írott enyhén szerelmetes töltetű levelecskét, üzenetet NEKI! szerintem már rég az igazak álmát aludta, és remélem, hogy amikor kilépett kis lakása ajtaján, azzal találta magát szemben...remélem.

most távozok az internet keszekusza világától, magamra öltöm házitündér jellegű mivoltomat, és nekiállok a mai táplálék elkészítésének...aztán meglátjuk, hogy mi SÜL belőle ki:-)

s még annyi, hogy ha jönne az a bizonyos aranyhal, vagy inkább kifognám-mert ugyebár azt úgy szokás-szóval azt kívánnám, hogy maradjon enyém. nem holnapig, nem holnaputánig vagy azutánig. igazából azt szeretném, hogy örökre. kicsi kérés, nagy feladat. szeretem a nagy feladatokat!:-)

csókica.