....én is írtam, nekem is fáj...

Elolvastam. Nem is tudom, hogy ezt most meg kellene-e köszönnöm…vagy csak inkább elraktároznom…sikerült vele elérned, amit szerettél volna, mert úgy összeszűkült a pocim, ahogy nem mostanában. Azonban azt tudnod kell, hogy ez az állapot nálam is állandósult. Nem beszélek róla, nem panaszkodom, hisz én kértem, hogy hadd próbáljam ilyen formában rendezni a soraimat. De ettől függetlenül nincs pillanat, amikor ne az járna a fejemben, hogy mi lehet Veled, bírod-e még, s ha igen, meddíg nélkülem, mást még nem keresve, ezt megunva, ebbe belefáradva…Tudod, néha arra gondolok, hogy ha abban a szorongásos, feszült, bujdosós, rejtegetős formában együtt maradunk, Te már nem vagy mellettem…Ilyenkor azt mondom magamnak, meg kellett tennem, ezt kellett tennem. Próbálom hinni, hogy így még mindig kisebb fájdalmat okozok Neked, mintha közvetlenül tennélek ki olyan helyzeteknek, amelyekből egy lány általában egyet, maximum kettőt visel el az életében. Te már számtalan ilyenen vagy túl, nekem köszönhetően. És tudod még mindig jobb abban a tudatban élni, hogy valahol vagy nekem…mintha nem lennél, az én töketlenségem, döntésképtelségem, bűntudatom stb…miatt. Hát ehhez -ezt feldolgozni- segítségnek aztán már a Márta is kevés lenne. És minden pillanatban tudom, ez az egész nem csak rólam szól. Te egy érzékeny Kicsilány vagy, aki minden nappal sérül. S néha úgy érzem minden külön töltött nap egy kicsit kiszakít Belőled abból, ami az együtt töltött a hónapokban beléd égett. Én nem akarlak, és nem foglak hitegetni. Nem foglak bizonytalanságban tartani, ami rosszabb mindennél, ha csak a szikrája is felvillan bennem annak, hogy nem érzem, vagy nem látom a jövőt, VELED!!! Megígértem, hogy elmondok bármit, még ha fáj akkor is, de nincs alapja a bizonytalaságodnak. Szenvedek, s Te szenvedsz. Tudom, kicsit megöljük miattam a kapcsolatunkat. Te gyönyörű és fiatal vagy, én meg egy megfáradt, kicsit fásult, érzelmileg sérült, labilis, akaratgyenge és döntésképtelen, nem fiatal fiú. Hát ezen szeretnék változtatni. Azért, hogy végre boldog lehessek. Hogy végre boldog lehess. S nem akarok mást. Téged akarlak. De a saját csapdámba is eshetek. Kétélű játék ez. Én kezdtem. Nagyon nagyot veszíthetek, ha nem szedem össze magam. S ugyanakkor tönkre tehetek még valakit, Téged. Ezzel csak azt szerettem volna még mondani, hogy óriási a felelősség rajtam, s elég komoly teher. S hogy mindketten egészségesen jöhessünk ki ebből, tartanom kell magam, tartanunk magunkat ahhoz amit elkezdtünk. S csak ismételni tudom magam, ha úgy élnénk, mint ahogy az első négy hónapban, már nem lennénk együtt. Én tiszta helyzetet szeretnék teremteni, hogy ne kelljen telefont kapkodnom, vagy szaladnom senkihez, hogy ne kelljen mindezt, vagy ilyet Neked soha végignézni, megélni. Abban fog segíteni a Márta, hogy azt a kötődést oldja, ami a 12 év alatt belém égett, és azért pedig én fogok tenni, mihelyt megerősödtem lélekben, hogy a tiszta helyzetet papír alapon is megvalósítsuk. Ehhez, még ha rossz is lesz tudnod, majd nekem kell a kapcsolatot felvennem, és emberi hangot, és viszonyt kell kialakítanom, mert anélkül nem fog menni. De így, ilyen formán IGEN!!! És nem taposlak el, és nem doblak ki. És még egyszer, nem hitegetlek!!! És ha nehéz, és fájós is lenne, megmondanám ha másképp szeretnék élni, mert igen, az még a bizonytalanságnál is jobb. De nem, nem erről van szó. És nem, nem haragszom a mai napért. Megérdemeltem, hisz ez még csak töredéke a Te mindennapjaidnak. Igaz, ahogy a levelem is kezdtem, mivel nem csak tőlem függ, mi lesz ennek az időszaknak a vége, nekem is nap mint nap görcsben van a gyomrom. És szégyenlem magam esténként, amikor nem tudok Neked semmi kézzelfogható eredményt felmutatni. Ezért néha a hallgatás, amikor erre terelődik a beszélgetésünk.
Hát, nem tudom, sikerült-e olyat írnom, ami értékelhető, vagy egyáltalán érthető, tartalmas, csak úgy jöttek a gondolatok…egy valamit azonban tudnod kell Drága…én…SZERETLEK TÉGED!!!....NAGYON NAGYON!!!....ha néha másképp érzel, bocsáss meg, tudom, hogy a szavak, és a mondatok nem elegendőek ahhoz hogy úgy fejezzem ki a szeretetemet, szerelmemet, mint ahogy kellene, mint amire vágysz…de ha megengeded, és kellek majd még, kárpótollak mindezért!!!...

Csókollak…
Hiányzol….és…
Szeretlek…

Feco