Vasárnap...és túl több, mint 20 napon...

Igen. már több, mint 20 napon túl, ám legalább úgy érzem, mintha már 200-at kellett vna Nélküle kibírnom. tegnap este, és ma sem voltam/vagyok valami jó hangulatban.
Nem igazán bírom Nélküle. azt hittem egyszerűbb lesz. hogy majd eljárogatok ide-oda, Nélküle, barátnőkkel (barátnővel-mert időközben kiderült, hogy olyanból is csak egy van), vagy kucsával, vagy tesóval...de rá kellett döbbennem, észre kellett vennem...hoyg nem jó nélküle. pedig elterveztem, hogy most minden olyan alkalmat megragadok, amivel kicsit kimozdulhatnék, hátha az elfelejteti azt, hogy milyen pocsék időszakot kell(ene) most túlélni, vagy kibírni...de nem jött össze.
...
Előtte mindig, szinte az összes olyan helyre, ahova lehetett, s én mentem, vagy ő ment, együtt mentünk. boldog voltam akkor is, ha csak pislogattunk a teraszon egy cigi mellett, de akkor is, mikor a tengerparton sétáltuk le a lábunkat egy fimon vacsiért. boldog voltam, őszinte volt a mosolyom, ha csak egy jegeskávéra ültünk be, egész napos munka után, fáradtan valahova, de együtt mégis...
...
Most meg? mi maradt? esténként beszélünk, üzeneteket váltunk...de egyre jobban azt érzem, azaz a rosszabb pillanataimban mindenképpen, hogy ezt a végeláthatatlannan tűnő 2 hónapot nem bírom ki. és itt nem arról van szó, hogy elmúlna a szerelem, vagy a vágy, a vonzalom...hisz' ez a dolog nem úgy megy, ahogyan jött. mert hirtelen, s nagy sebbel-lobbal jött...beviharzott az életembe, engedtem, hogy a vihar elpusztítson pár rég' felépített, biztosnak hitt, ám lehet, hogy már egy kis izgalomra vágyó dolgot...és nem bántam meg. egy percét sem bántam meg. egy pillanatát sem. pedig ha ép ésszel belegondolok...de nem. általában ha döntök, nem habozok rajta túl sokáig. amikor megláttam a pultnál, kisüveges sörrel a kezében, pislogatott...ezer közül is észrevettem vna...világított a zöld szeme, és nem tudtam nem rá figyelni. átnéztem az emberek válla felett, a füstön, nem figyeltem az üvöltő zenére, csak RÁ!
pedig mondták a "kedves, akkoriban jóbarátnak, de legalábbis havernak" hitt, vagy vélt emberke. más megriad, feladja, elsomfordál onnan, vagy megállapítja, hogy nem kell neki más baja is még pluszban, elég a sajátja és futni hagyja, nem érdekli továb, annál a pillanatnál.
nálam nem így alakult, nem így volt. érdekelt. megfogott. a szeme, a szája, a mosolya, az a fenék, amit akkor még nem is láttam...kisugárzása volt. olyan, amilyent nehéz lenne nem észrevenni. vagy csak szimplán akartam, hogy legyen ilyenje...és boldog voltam akkor...és azután is...mindennél jobban...
Hát, ígykezdődött minden. és azt akarom, azt szeretném, ha lehetne kívánni egyet, hát ez lenne az. hogy így is érjen véget. majd akkor, amikor már mindketten eleget éltünk. együtt. ám mostani helyzetet elnézve, nem vagyok benne biztos, hogy ez lesz...biztat, erőt és lelket önt belém, de...
A másik oldal viszont! ha ő végigcsinál egy ilyent, annak érdekében, hogy VELEM legyen aztán-legalábbis ezt mondja-akkor én miért ne tudnék?
Csomószor elgondolkodok azon, hogy melyik megoldás lenne a jobb...
...futni hagyni, feladni egy olyan szerelmet, ami talán ha jelen pillanatban sírások, és átvirrasztott éjszakák miatt kicsit bonyolultabb, vagy egyszerűbb, mint mindegyik más...
...vagy pedig kibírni az átsírt napokat, a hiányt, amely belül néha elviselhetetlenül feszít és szinte megöl kicsit.
Kibírni azt, hogy összeszedi magát az az ember, akire minden gondolkodás nélkül, bármilyen élethelyzetben az életemet bíznám rá? akivel minden előzetes meggondolás, átgondolás nélkül összekötném az életemet?
...
Azt hiszem...inkább a sírás. a hosszú, szinte már végtelennek tűnő nappalok és méghosszabb éjszakák...csak az ilyen "böjtöknek" az eredménye is megvan...ugye meglesz? nem bírnék ki több kósza ígéretet, vagy hazugságot...és azt sem, ha elveszíteném ŐT...aki...hát, még ha giccsesen hangzik is, de...az életemet, és talán egy szebb, s jobb, és mindenekelőtt boldogabb...boldog jövőt jelent.
...
Ne pislogass Édi, Rólad volt szó.
Szeretlek Téged.
És hiányzol...nagyon-nagyon hiányzol Nekem!
...
Csók: Buksim.