Kicsinek

Kicsinek. azért, hogy megköszönjem a tegnapi kis "meglepetés" irományt. nem vicc volt az, amit mondtam, hogy potyogtak ott a pult mögött a könnyeim...a boldogság könnyei voltak azok. nekem még nem írtak ám ilyen szépet, mint Te...csak Te írtál nekem ilyeneket, s mondtál. csak remélni tudom, azaz hiszek benne, hogy igazak, s nem csak "úgy" íródtak...és persze, hogy bízok Benned. máskülönben hogy lehetne, hogy tudnám kibírni, átvészelni ezeket a napokat? heteket? hmm? máskülönben nem menne. így is nagyon-nagyon nehéz, de amikor elgyengülök és úgy érzem nem bírom már tovább, mindig arra gondolok, hogy ha esélyt sem adok arra, hogy egyszer talán boldog legyek vele, egyszer talán boldog legyen velem, egyszer talán boldogok lehessünk együtt...akkor az olyan, mintha valamit nagyon szeretnék, de közben nem tettem volna érte semmit, és meg sem próbáltam volna. hát ezért. és azért, mert szeretem. szeretlek Kishememókám...
És nincs az a somlói, vagy akármi ami miatt nem elfelejtenélek vagy kimennél kicsi buksimból, hisz az lehetetlen lenne...nekem, amióta megismertelek, talán már attól a pillanattól kezdve, valami olyan érzést érzek, amit még sosem. lehet, hogy mégis van szerelem első látásra? talán igen, talán ez az...?
És talán tényleg igaza lesz a régi dokinőnek, hogy ha elég erős ez a mi kis "dolgunk", akkor kibírja ezt is. sok emberkének, vagy párnak, szerintem már azokat az estéket, vagy heteket, vagy perceket sem bírta volna ki, amit együtt átéltünk, vagy inkább megéltünk. én szeretlek. és érzem...mégha néha meg is cáfolom vagy kételkedem benne...hogy Te is. és lehet, hogy megint hüppögve írom ezeket a sorokat és nagyon-nagyon fáj, hogy nem ölelhetlen magamhoz, nem érezhetem a szádat...de...egyik este írtad: ki kell bírnunk, muszály kibírnunk. így van. egyszer mondtad: "túl magasra tettem a mércét"...s Te szerinted?:-)
Szereti...
Nem kicsit...
Csók.