Nem mondom, hogy nem fáj...

Kicsi!
Nem mondom, hogy nem fáj, hisz' azzal magamnak és neked is hazudnék, mert IGEN! rettentően fáj...rossz, hogy nem ölelhetlek át, hogy nem bújhatok hozzád, hogy esténként nem kapom meg azt a bizonyos jóéjtpuszit tőled, hogy a BK-t egyedül, pizsiben, és hüppögve nézem végig, hogy nincs, aki bátorítson a jelenlétével, ha kell, hogy nincsen mellettem az az ember, akiért a csillagokat is lehoznám, ha kell egyenként, az égről... de nagyon jól tudom, hogy neked is éppen annyira, ha nem jobban pocsék érzés ez, mint nekem...és tudod így, hogy azért kell "néhány" nap, hét rosszat vagy fájdalmat és kétségbeesést, és sírást és reménytelenséget, és hiányt és félelmet kibírni, vagy elfogadni...mert érzem, hogy most akarod. hogy akarsz jól lenni, hogy akarsz boldog lenni, hogy akarsz újra nevetni, örülni minden kis apróságnak, hogy akarsz örülni az életnek, ami nem áll meg, amiből még neked is nagyon-nagyon sok van hátra, s akarsz újra az a mosolygós, pimasz, szexi, bátor, szeretnivaló, életvidám...emberke lenni, amilyen valójában is vagy. hát ezért bírom ki, és ezért nem adom fel, és nem hátrálok meg, és ezért sírok inkább egyedül és mutatom, hogy megy...és ezért nem engedlek el, és ezért aggódok és féletelek minden egyes kis pillanatban, és azért...mert egyre többször írod azt, hogy...végigcsinálod...és menni fog...és te is bízol ebben, és megcsinálod...és azt, hogy...boldog lehess végre...most ezt írtad, hogy: "boldogok lehetünk"...ez nekem már öröm. egy kicsi öröm..."lehetünk"...Te és Én?...hát ezért naná...NANÁ (emléxel?:-)), hogy menni fog...és ezért nem bántasz. ezek miatt mind, amiket leírtam most. bizony. és nem haraxom rád, nem bántottál, tehát nincs mit megbocsátanom...nincs mit...maximum ha újra ölelsz, majd szorosabbn légyszi'...vagy inkább akkor majd többet el se engedj...jó? Jó Kicsi?
Szeret.