Szia Édeske! Na, hát ennek a napnak is annyi, befejeztem a munkát. Már nem bántam, mert egy picit sok volt, és nem nagyon tudtam koncentrálni. Egy kicsit sok nekem most ez a helyzet. Igazából erről szeretnék írni, amire utaltam is üzenetemben. Mint tudod, az elmúlt héten elkezdődött az, ami miatt április végén kértem, hogy amíg rendeződik az életem, helyzetem, ne találkozzunk, ne tegyük tönkre a kapcsolatunkat azzal, hogy miattam folyamatos feszültségben, félelemben kelljen élnünk, bújkálnunk, s dugdosni telefont, autót, s mindent. Hát miután Márta valamelyest megerősített, s én elkezdtem újra vágyni arra, hogy megéljek, próbáljak megélni dolgokat, melyek nekem örömet okozhatnak, egy hete ilyenkor belementem, s bevállaltam a konfliktust. Az első napokban az újabb hazudozásaim miatt kellett „magyarázkodnom”. Ez kellően rossz alap volt a tisztességes rendezéshez. De bevállaltam, csak ez ismét olyan mértékű feszültséget okozott, és teremtett köztünk, aminek az lett a vége, hogy ismét a részévé váltál az egész helyzetnek. Mint mondtam, hasonló hangulat teremtődött, ahogy anno januárban. Ami nyugalmat a korábbi alkalmakkor sikerült megteremteni, az egy pillanat alatt semmivé vált. A következő napokban mindent kezdtünk előröl. Szeretnék elmondani valamit arról, hogy mit élek meg, mi zajlik bennem, s a lelkemben. Csak hogy próbáld megérteni. Azt tudod, mondtam már, hogy elég hosszú időszak volt az, amit ideig-óráig teljesen normális viszonyok között éltünk meg, majd három éve, az idén negyedik éve lesz, hogy én elköltöztem. Elmondom azt is, hogy mi volt az oka. 2004-et megelőzően már nem úgy működött a kapcsolatunk szexuális része, ahogy az egy normális kapcsolatban lenni szokott. Kisebb nagyobb konfliktusokkal, de valahogy mindig magunk alá gyűrtük ezt a problémát. Velem nem lehetett beszélni róla, mert egyszerűen hallgattam, amikor ezt a problémát felvetették. Azon a nyáron, egy éjszakai buli után, én részegen üvöltöztem a nappaliban a „mindenki más kell, csak te nem” mondatot. Ez azt gondolom, elég komoly sértés egy nőre nézve úgy, hogy előtte ilyen jellegű utalást soha nem tett az ember, mivel hallgatott, mikor erről elő került a szó. Ezt követően másnap hazaköltöztem. Sajnáltatva magam, elsírva, hogy nem kívánom, meg hogy megromlott, úgy adva elő, hogy a másik az oka, csupán azért, hogy engem sajnáljanak, ártatlanként könyveltettem el magam. Utána már nem költöztem haza. Napi rendszerességgel visszakönyörögtem viszont magam, tovább hazudva, hogy nekem tényleg nem kell nő, nem hiányzik a szex, s nekem ez a boldogság. Csak hogy bocsássanak ott is meg, s fogadják el, hogy aztán a délutánokon, hétvégéken túl, hadd éljem a lump életem. Ekkor kezdődött az ivás, a játékgépezés, a lecsúszás, az eladósodás. Párhuzamosan ezzel azt mondtam mindig, hogy nekem nélküle nem megy. Volt is ebben igazság, de elengedni, lemondani az együtt töltött időkről nem tudtam, de tenni sem többet azért, hogy újra teljes lehessen az életünk. Sőt, bosszúként, mint már meséltem, Pécsen belementem egy „kapcsolatba”, havi egy alkalmasba (főiskolai előadások napjain) fél évig, s igyekeztem bizonyítani a férfiasságom. A baj csak az volt, hogy nem működtem, már akkor is csak gyógyszeres segítséggel. Aztán elszaladtak az évek. Én hazajártam, hitegettem tovább, hogy majd csak jó lesz, de soha nem tettem érte. Próbáltam az érzelmi odaadás részt, anyagi dolgokkal pótolni, adni valahogy másképp. Nem adtam meg azt, ami egy nőnek jogosan jár, és el is várhatja, csupán a csodára várva, hogy majd csak lesz jobb, nem engedtem el, nem adtam számára esélyt, hogy lehetősége legyen, ha mellettem nem, mással boldognak lenni, és belekényszerítettem abba, aminek ugye az lett a vége, hogy vállalt egy gyermeket. Hát alapvetően ezért érzem magam kutyakeményen felelősnek, mert becsaptam. És azért, mert mindezt megfejeltem azzal, hogy (amit Neked hazudtam) a terhessége ideje alatt épp úgy próbáltam segíteni, a felelősségtudatom miatt a támasza lenni. Ahelyett, hogy amikor év elején valóban nekem szegezte, hogy ha ezt nem akarom már vállalni, váljak el, és éljem az életem. Hát nem tudtam megtenni, ehelyett újra becsaptam. Ugyan nem tettem szóbeli ígéretet arra, hogy én apjaként felnevelem a gyermeket, de a magatartásom teljesen ráutaló volt. Ősszel elmentünk Olaszországba, és akkor azt hazudtam, hogy az utamat keresgélem, hogy tudjam, merre tovább, mi legyen. Az odakint töltött napok alatt meghalt a nagymamája. S még „falazott” nekem akkor, bízva bennem, mivel hazudtam neki, hogy én valamilyen muka ügyben vagyok külföldön, s nem a temetésen. S megtehettem volna miután hazaértünk is, hogy őszintén elé állok, mi a helyzet, de nem tettem, hazudtam tovább, ahogy Neked is. Annak ellenére, hogy a mi kapcsolatunkat valóban annak éltem meg, mint amit az együtt töltött napokon érezhettél. Hogy milyen módon tud így élni egy ember, ne kérdezd, nem tudom, hogy volt hozzá gyomrom. Amit érezhettél, és ugyancsak később tudtál meg, bennem ez olyan feszültséget halmozott fel, hogy amikor együtt voltunk, számtalan esetben kellett a gyógyszeres segítséghez fordulnom. És mindennek ellenére nem mertem felvállalni, hogy nekem Vagy, gyáva kis szardarabként, félve hazudtam tovább, hitegettem. Még karácsonykor is, amikor szülei már tudták a helyzetünket, de senki nem árulta el neki, néhány nappal a szülés előtt, s az azt követő napokban sem. De nekem még mindig volt gyomrom, belerohadva félig ugyan, de voltam annyira gyáva, hogy ne álljak elé őszintén. Holott, ahogy Te is mindig mondod, inkább őszintén, hogy akkor és ott legyen rossz, de megérthető, mint hazudva, mástól megtudva, ami sokkal nagyobb fájdalom. Így ment el a múlt év. Az idei sok-sok veszekedéssel, fájdalomokozással, vádaskodással kezdődött, miután kiderült a hazugságom. Aztán tettem egy ígéretet neki, hogy amíg nem rendezzük a kapcsolatunkat, egyedül leszek. Ezt elő is adtam, s ismét ugyanabba a párhuzamos hazudozásba kezdtem, mint a múlt évben amit folytattam. Erre derült fény április végén. Na ekkor mondtam azt, hogy valóban megtisztelem azzal, hogy egyedül, tisztán állok elé, amikor a kapcsolatunkról szeretnénk beszélgetni, azért, hogy tisztességesen tudjuk lezárni. Ezt sem teljesítettem. Ha figyelmesen végigolvasod ezeket a sorokat, láthatod, hogy azért annyira nem vagyok ártatlan bárány, és kegyetlenül tönkre tettem egy embert. Az én hibámból, belekényszerítve egy ilyen helyzetbe, aztán hátba szúrva egy év hitegetés után…szóval azért az általam okozott sértés, és fájdalom mértéke, óriási. Hát ezért bánt engem ennyire ez az egész dolog, ezért van bűntudatom, lelkiismeret furdalásom, és érzem kegyetlen rosszul magam. Ezt kell feldolgoznom azon túl, hogy 12 évből 8 szinte teljesen rendben volt, s ezt gyaláztam meg a viselkedésemmel. Mert ha a múlt év elején tisztán, és egyenesen elé állok, hogy ez meg ez van, már túl vagyunk rajta, így meg olyan sérülésekkel fogunk kijönni ebből, ami nem tudom, teljes egészében feldolgozható lesz-e valamikoris. De erre a jövő fogja megmondani a választ. A másik, ami miatt kegyetlen mocskos embernek érzem magam, hogy Neked is szinte végig épp úgy hazudtam. Hogy nem vállaltalak, hogy végigsumákolt délutánok után igyekeztem Hozzád, miközben mást hitegettem. Feldolgozhatatlan trauma számomra. Hazudtam a gyógyszerekről, arról, hogy az elszakadás nekem könnyű lesz, hazudtam a mocskos, lump életemről, az adósságaimról, arról, hogy miképp élek Melletted. Most, amikor újra az elszakadásnál tartok, újra átélem, hogy mennyire esélytelenül is állok az előtt, hogy én újra bizalmat építsek Benned. S az előtt, hogy egészségesen zárjam le a múltam. És amiért mindezt leírtam. A következő napokban olyan dolgokat teszek, amelyek által megragadhatom talán azt az utolsó esélyt, lehetőséget, amely ezt lehetővé teszi. Én bocsánatot fogok kérni mindenkitől, vállalva azt, amikről írtam, beismerve, és vállalva a felelősségem. Bocsánatot a szüleitől, a családjától, a barátoktól, akiket hosszú ideig szintén arra kényszerítettem, hogy hazudjanak, mert ők tudták az én életemet, csak nem akartak fájdalmat okozni neki azzal, hogy elmondják. Bocsánatot kérek tőle, amiért ide juttattam. Az anyuéknak, tesóimnak, anyu testvérének is el fogom mondani, hogy miért ez a nehéz elszakadás, lezárás, hogy keményem kivettem a részem abból, hogy ilyen mocskos, veszekedős módon zárul ez a kapcsolat. És nem akarok Neked fájdalmat okozni, ezért most én kérlek meg valamire. Pontosabban hozok egy döntést. Azért, hogy „ne fájjon sokszor kicsit, hanem egyszer nagyon”. Ez a következő. A következő pár hétben nem foglak keresni. A blogunkra fogok írni, minden hét végén. Vasárnap estéken. Úgy döntök, megadom a tiszteletet, és a tisztességet, és az esélyt arra, hogy normális viszonyok közt, és úgy zárjuk le a kapcsolatunkat, hogy mindkettőnknek legyen esélye az újrakezdésre. Nem tehetek mást. Óriási a felelősség rajtam, nem tehetek tönkre mindenkit, életem első komoly döntését fogom meghozni. Magam miatt, Miatta, de ÉRTED!!! Azt a lelki terhet, ami gátol abban, hogy újra kezdhessem, csak így tudom feloldani. Ami erre a döntésre késztetett, az az, hogy múlt hét keddje óta 5db zsemlét voltam képes megenni. És az, hogy én teljes értékűen szeretnék kijönni ebből az egészből, hogy olyannak lehessek MELLETTED, mint amilyennek megismertél. Ha nem találom meg a módját, ha most szorongva hallgatok Neked a telefonba, ugyanakkor görcsölő gyomorral beszélgetek a kapcsolat lezárásáról vele, tönkre megyek, és sem normálisan, sem sérülten esélyem nem lesz arra, hogy boldog legyek. Amit VELED szeretnék megélni!!! Én szeretlek Téged Kedvesem, s boldog szeretnék lenni Veled. Tudom, hogy most, ezzel a döntéssel kockára teszem ismételten azt, hogy elveszítelek. De ezek a sorok őszinték. Én semmi másért nem küzdök, mint Érted. Ezt a döntést meg kellett hoznom. Mindenről ami történik velem, tudni fogsz, mert megírom, ide, a blogunkra. Őszintén, teljesen őszintén. Többet nem hazudok Neked, ezt néhány hete már megígértem, be is tartottam, és be is fogom tartani. És még valami. Azt akarom, hogy BOLDOG születésnapod legyen. Ezt csak azért mondom, hogy tudd, nem hónapokról van szó, nem hónapokat kérek Tőled, csupán pár hetet.

Lehet, hogy most ez nagyon fájdalmas, lehet, hogy kiég Belőled az a szeretet, szerelem, amit még talán érzel irántam, lehet, hogy visszavágysz, vagy visszamész a….vagy újba kezdesz, mert ebbe tényleg beleunsz….de nekem ezt vállalnom kell, mert ha nem, akkor úgy foglak elveszíteni, hogy minden este szorongva hallgatok a telefonban. Talán megértesz, talán ha belegondolsz, mennyi rosszat tettem valakivel, akkor esetleg elfogadod azt, hogy a kapcsolat tisztességes lezárásával tartozom. Talán kibírom Nélküled, és nem pusztulok bele. S ha ezen túl vagyunk, végre felszabadultan, vidáman és jókedvűen vigyázhatunk egymásra. Mert erre vágyom!!!....Mindennél jobban!!!....