„ A lemenő nap nem búsít engem, ha jelen vagy, tündöklő szemeidnek fénye mosolyogván,
a legsűrűbb éji homály is eloszlik előttem.
Vajha jelen volnál mindég. A legkisebb táj ingerlő szépsége csak akkor tölt el örömmel, amikor azt kék nagy szemeid szépítve előmbe tükrözik; a kristálypatak úgy kedves csak előttem, hogyha gyönyör – képed láthatom kiragyogni belőle.
A bágyadt szellő langyos fúvalma csak akkor enyhít meg, mi üdén avval lehed olvad össze.
A berek árnyaiban zengő víg fülimüle édes éneklése csak úgy bájol meg, hogyha öledből hallhatom azt, s ajkaid lágy hangját csengi követve.
Oh, hidd el, úgy nem örül fecske tavasznak, sem rétnek méh, mint én látásodnak örülök. Oly igen a vidám őz nem kedveli ligetjét, amint én Téged gyönyörű szép lányka szeretlek.
Sűrű csókok közt forró szerelemre hevülvén a hív gerlicepár oly édes kényre nem olvad, mint én, hogyha fejem havazó kebledre hajthatom.
Oh, szép lányka, hű szívem fog verni érted örökké.”

Szentmiklóssy Alajos
(Myrtil, Chloe)

….szeretlek Téged Kedvesem….tudom hogy vártad, éreztem…fontos vagy számomra, és nem egy újabb nem teljesült ígéret volt, hogy írok…csak dolgoztam valamin, ami lehet hogy majd sokkal nagyobb örömet fog okozni…s minden pillanatban Te jártál a buksimban, és azért ügyeskedtem, hogy Neked örömet okozhassak…bocsáss meg, ha fájdalmat okoztam azzal, hogy hiába vártad hogy írjak, de hidd el, kicsi szívemben itt voltál velem….s ez már így is lesz mindig…mert nagyon, nagyon mélyen benne élsz…onnét már ki nem törölhet Téged semmi, és senki….gondolj néha erre, ha ott messze leszel, s én nem lehetek Melletted…s akkor talán haza jössz hozzám…


….szeretlek….tiszta szívemből szeretlek Téged….