Tegnap megint láthattam. Jött értem, tízkor. Sokáig azt hittem, nem akar látni, nem akar bújkálni, nem akar engem. Aztán írt egy üzenetet. Abban a pillanatban megváltozott bennem minden. Újra voltak színek, éreztem az illatokat, valahogy értelmet kapott minden. Hevesebben kezdett verni a szívem, a pocim mint az első randi előtt, remegve össze-összerándult. Várakozás, vágyakozás ébredt bennem, látni, érezni, érinteni akartam Őt. Nem tudja, milyen nagy örömet okozott nekem, nem tudtam megköszönni szavakkal. Néha csak némán bújtam Hozzá, öleltem, szavak és hangok nélkül csókoltam, simogattam, szerettem Őt. És megint gyönyörű volt. Pici balett cipellőjében jött mellettem. Eszméletlenül jól állt Neki. És az a fehér farmer. Nincs még egy ilyen csodálatosan szép Kicsilány ezen a Földön. Tudom. Annyira édesen nézegetett, pislogott fel rám, mert a cipellő lapos sarkú, és emiatt picit lejjebb került BuksifejecskéjeJ De ahogy nézett rám, ahogy mosolygott, ahogy magához szorított…ezekért a pillanatokért érdemes élni, és küzdeni, igen!!! És kívántam, végtelenül, és éreztem ahogy vágy ébred Benne is, megváltozott a lélegzése, kihúzta magát, megfeszültek azok a gyönyörű mellecskéi, és úgy csókolt…ahogy engemet még soha, soha senki sem!!!...oly édes a csókja, elvarázsol vele, és oly finom, érzéki…és amikor hozzám ér…szeretem Őt…mindennél jobban!!!...csodálatosan szép éjszaka volt…aztán ma feladatot kellett ellátnom. Tudom, hogy ezzel még jobban bántom Őt, de kell, muszáj, hogy rendezzem az életem, mert ha nem teszem, el fogom veszíteni. És azt nem szeretném, azt nem, mert azt én talán túl sem élném. Nem hoztunk világokat megrengető döntéseket ma még. Ellenben kezd nyugodttá válni a légkör, és a hangulat. Mintha mindketten kezdenénk feldolgozni, megérteni, hogy igen, van ilyen, hogy az életre szóló tervekből néha valami más lesz. El kell érnünk azt, hogy ezt elfogadva, békében engedjük el egymást. És ma tudtunk beszélgetni, és menni fog. Nem vádaskodott senki, nem hibáztattuk egymást, nem kiabáltunk egymással. Megbeszéltük ki mit csinál, mik a problémái az életben, hogy éli meg a helyzetet, hogyan él. Általános dolgokról beszélgettünk. Lassan azonban, ha ezt a hangulatot tudjuk tartani, meg kell beszélnünk az életünket közvetlenül érintő kérdéseket is. Ez lesz a legnehezebb része, de úgy látom, és azt érzem, hogy menni fog. El fog engedni, hagyni, hogy boldog lehessek, s én is elengedem. Nem sokat voltam, és a garázst kezdtem el rendbe rakni, mert ott nagyon csúnya világ van. És ha kell adnunk, szeretném, hogy normálisan nézzen ki, hogy eladható legyen. Ott dolgozgattam egy kicsit még, miután beszélgettünk. Le kell festenem a kaput, az ablakot, és a gerendákat is, megcsinálom valamikor, szükséges. Ezzel kapcsolatban ennyi. A lakás az rendben van, az ablakokra ráfér a festés, de azt nem én fogom megcsinálni. A garázst azt bevállaltam. Már több mint egy órája itthon vagyok, de nem ír nekem a Kedves, pedig küldtem Neki üzenetet, hogy ne féljen, nem kell félnie, mert szeretem!!!...Biztosan még Cirákon van, vagy Endréden, vagy már otthon. De remélem, hogy jól van. Nagyon aggódom ám mindig Érte. Nem is tudja mennyire féltem minden pillanatban, el sem tudja képzelni, nem tudja. És holnap után elmegy két napra, kastélyszállóba, az apukájával…mit csinálok én???meg fogok bolondulni…megbízom Benne, őszintén, de mindig félek…olyan gyönyörű, olyan fiatal, vidám és mosolygós…rettegek, rettegek…hogy egyszer csak jön valaki, aki más, jobb, gondtalanabb és fiatalabb lesz nálam, és én akkor már nem kellek majd Neki….én ettől nagyon-nagyon félek…és egy ilyen kastélyszállóban csak egy icipicit gyengüljön el, vagy a hangulat, a feeling varázsolja el egy fekete hajú öltönyös, jóképű Audis személyében, vagy mit tudom én….rossz az ismeretlenre gondolni, mert annyi rossz, félős gondolatot juttat eszembe…nem tudom elmondani mennyire rossz ez…és arról a dög lagziról még nem is szóltam egy szót sem. Tudom miben megy, tudom mennyire észbontóan csinos, dögös és gyönyörűséges lesz, és ott lesz egyedül, teljesen egyedül, ragyogóan szépen, elbűvölően szépen…ha lesznek olyan pasik akik vakok, ők nem fognak Rá nézni…de ilyenek nem lesznek, és minden kisköcsög Rá fog hajtani, tudom…és már most utálom, hogy legeltetik a szemüket majd, és Ő mosolyogni fog rájuk, mert mindig mosolyog…gyönyörűen mosolyog…és meg is érintik majd biztos, meg minden, mert táncolni fog eggyel vagy kettővel biztos, mert lesz olyan is aki majd tetszeni fog azért Neki, mert pici borocska után a pasik jó fejek akarnak lenni, lehet lesz is aki az lesz… és akkor…megőrülök!!!!....nem hiszi el, de megőrülök…mert szeretem, szeretem, végtelenül!!!!!!....és féltem, el sem tudja képzelni mennyire….most már nagyon várom hogy írjon nekem, mert kezdek aggódni, hogy mi lehet Vele….remélem nem meglepi sütit sütöttek Neki ma is. Mert én nem tudok sütni, és így nem tudom meglepni...de boldoggá akarom, és…boldoggá fogom tenni…..már csak ezért fogok ezután élni…hát én most nem tudok többet írni, amit szerettem volna, az kijött belőlem….azt azonban nem tudom elégszer elmondani Neki…hogy tudja, és érezze minden pillanatban, bárhová, kastélyszállóba, vagy lagziba sodorja is az élet….hogy SZERETEM!!!!!....s ha eszébe jut, talán nem akar majd mást…mert ha most fájdalmat is okozok Neki, azért én szeretni nagyon-nagyon tudok ám….és fogom is szeretni…egy életen át!!!!....

Csókollak Édesem!!!!

P.S.: SZERETLEK!!!!....